67,00 RON
A balerina című könyv elején Edith Eva Eger az olvasóhoz szól. Elmeséli, hogy közel nyolcvan éve írja ezt a könyvet: amikor tizenhat évesen átélte a holokauszt borzalmait, amikor látta felnőni a gyermekeit, majd az unokáit és dédunokáit, amikor gimnazistákat tanított és a trauma kezelésére szakosodott pszichológus vált belőle, amikor a sok kedves kliensével és a világ megannyi táján őt hallgató közönséggel teremtett kapcsolatot – lélekben már akkor is az olvasónak írt. A balerina című memoár a szerző hosszú évek alatt szerzett élményeinek emlékeiből született. Megtudhatjuk, hogy az írónőt milyen módszerek segítették túlélni az elképzelhetetlent. A könyvből az is kiderül, hogy az ember gonoszságra való hajlamának története egyben a remény iránti makacs vágyakozásának története is.
A balerina szerzője elmondja az igazságot mindarról, ami történt, hogy soha többé ne felejtsük el, és hogy átadja a remény örökségét, az életörömöt, és azért, hogy a több millió ember halála ne legyen hiábavaló. Ezzel a könyvvel az írónő az élet diadalát ünnepli.
A balerina nemcsak Edith Eva Eger élettörténete, hanem az olvasóé is, aki olyan nyugtalanító jelenségekkel szembesül, mint a fegyveres erőszak, az internetes zaklatás, a klímaváltozás, a pandémia, ráadásul ott van a szorongás, a depresszió, a pánikbetegség és az öngyilkosság megdöbbentően magas aránya. A pszichológus szerző a közel egy évszázad alatt felgyűlt tapasztalatait és az átélt gyógyulást olyan módon fordítja az olvasó javára, hogy nemcsak tartja benne a lelket és támogatja, hanem érzelmi és lelki mintát is kínál ahhoz, hogyan békéljünk meg az életben elkerülhetetlenül ránk találó fájdalmakkal, küzdelmekkel.
A balerina inspiráló története megmutatja, miként fogadjuk el örökségünk terhét, miként lehetünk erősek és hitelesek, hogy túlléphessünk az áldozatszerepen, és úgy döntsünk, hogy szabadon fogunk áttáncolni az életünkön, bármilyen pokoliak is a körülmények. Példát mutat arról, miként élhetünk úgy, amilyenek igazából vagyunk: értékesen és szabadon.
A balerina szerzőjét, a magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. A háború után az USA-ba emigrált, jelenleg klinikai pszichológusként praktizál a kaliforniai La Jollában. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart, és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön, 90 éves kora fölött is aktív társasági és szakmai életet él. Nemzetközi sikerkönyve, A döntés 2017-ben jelent meg, második könyve, Az ajándék 2020-ban.
A tartalomból
| Tömeg | 0,405 kg |
|---|---|
| Méretek | 21,5 × 14,5 × 2,5 cm |
| Az eredeti könyv címe és kiadója: | The Balerina of Auschwitz, |
| Kiadó: | Open Books, 2024 |
| A kötés típusa: | Cérnafűzött, kemény borítós |
| Terjedelem: | 229 oldal |
Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.
Jogi személy neve: Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó
Adószám: RO29270266
Cégjegyzékszám: F26/1405/2011
Székhely címe: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș/Marosvásárhely, Románia
A cég tevékenységi körei: fordítás és tolmácsolás | könyvszerkesztés | kiskereskedelem megrendelőházakon vagy az interneten keresztül | kiskereskedelem standokon, kihelyezett árusítóhelyeken és egyéb termékpiacokon
32830-as számú engedély: hivatalos fordító és tolmács angol és magyar nyelvre.
C 0023306-os számú egyetemi oklevél
A Love2translate Kiadó hivatalos bejegyzésének 198-as számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó cégbejegyzésének B 2493152-es nyilvántartási számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó B 0902632-es számú ÁFA célú nyilvántartásba vételi tanúsítványa
Love2translate.com © 2016 - 2026 Minden jog fenntarva.

Értékelések
Még nincsenek értékelések.