Az értelem fénye című könyv bevezetőjéből megtudjuk, hogy „Eckhart (1260-1328) elismert skolasztikus teológus volt, minden bizonnyal az első német filozófus is, egyesek a legnagyobb keresztény misztikusok közt tartják számon [a Dr. David R. Hawkins-féle tudatskálán a 700-as – megvilágosodott – tudatszintet képviseli], mások a német nyelv megújítójaként tisztelik, ismét mások magával ragadó hatású prédikátornak, valóságos Mesternek tekintik. Az európai és a keleti vallási és filozófiai látásmód összehasonlításakor pedig sok kutató őt tartotta leginkább alkalmasnak arra, hogy ilyen jellegű vizsgálódásoknál egyfajta viszonyítási alap legyen. Ily módon, elemezték gondolatait az ind, az arab filozófia, a buddhista tanok és a zen szempontjából is.”

„Az utókor Mesterként őrizte meg emlékét, mivel műveiben imponáló könnyedséggel idézi, egészíti ki, illetve törekszik cáfolni a saját korában nagy tekintélynek számító nézeteket, beleértve a középkorban ismert nem európai forrásokat. Az pedig, hogy a misztika pusztán középkori és történeti jelenség volt-e, vagy pedig valami általános érvényű és fontosságú látásmód és életvezetési elv, nos, erre nézve Karl Rahner [német jezsuita szerzetes] kijelentésére szeretnénk utalni, aki szerint: »A XX. század kereszténye vagy misztikus lesz, vagy nem lesz keresztény.«”

Végül pedig tanait olvasva néhányan azt a kérdést tették fel, hogy ismerhette-e, illetve mennyiben lényegi a hasonlóság a buddhista iskolák, a zen vagy Sankara bizonyos tanaival, a szembeötlő hasonlóságokra utalva.”