Dr. David R. Hawkins: Valóság, spiritualitás és a modern ember

Néhány gondolat a könyvből:

A „tudománynak és vallásnak” szentelt kiadványokra, szervezetekre és törekvésekre mind a tudományos értelmiségiek dominanciája jellemző. Megvilágosult (600 felett kalibráló) kiemelkedő tudósok nincsenek. Jellemző módon a misztikus magától ismeri fel, érti meg a dolgokat, és „válik velük eggyé”, míg a tudós érvel és „gondolkodik rajtuk”. Így tehát a hagyományos tudomány (a 400-as tudatszint) korlátaiból adódóan kizárja minden idők legnagyobb spirituális géniuszait és megvilágosult tanítóit (kalibrációs értékük: 500‒1000), mivel az „egyes szám első személy szubjektivitása” kételkedést vált ki és intellektuális akadályként merül fel. Hogy is lehetne akkor a „tudomány és spiritualitás” témájában konferenciát szervezni (minden ilyen konferencia a 400-as szinteken kalibrál), ha az teljesen kizárja a tényleges spirituális információ egyedüli forrását, a főként szubjektív, egyes szám első személyű beszámolót és tanúságtételt? (Lásd „Én: Valóság és szubjektivitás”.) A paradoxon az, hogy valójában minden értelmi folyamat csupán egy szubjektív gondolati folyamat „egyes szám első személyű beszámolója”. (63. oldal)

Az emberi ego a törzsfejlődés egyik eredménye, amely az állatok (emberszabásúak) ösztönvilágában gyökerezik, és amely még mindig szerepet kap a „győzni” akarásban, tehát abban, hogy versengés, vita és területi hatalom (pl. hegemónia) által az ember jó pozícióra tegyen szert. Ez a belterjes társadalmi stílus tehát eleve perlekedő, és arra való, hogy előnyre tegyen szert, és sajtónyilvánosságot kapjon. Árnyoldala a szólásszabadság elvének kihasználása és a szélsőséges megnyilatkozások féktelen kiélezése, melyek határait folyamatosan feszegeti a relativizmus és a társadalmi anarchiára vágyók hada, akik egy olyan társadalmat álmodtak meg, amelyben nincsenek szabályok vagy korlátok, ahol a megnyilvánulások minden formája egyformán értékes és érvényes, és ahol még a nyilvánvalóan hamis is ugyanannyira értékes és hihető, mint az Igazság. (105. oldal)

A nemzetközi kapcsolatokban és politikában gyakran nem veszik figyelembe, hogy világnézetünk teljes mértékben eltér másokétól. Az együttérzés az emberi korlátok elfogadásából adódik, és abból, hogy megértjük, mindenki saját világnézetének foglya. Ha nem kötődünk, akkor megszűnik az a kényszer, hogy próbáljuk megváltoztatni a világot és mások nézőpontját, vagy hogy őket hibáztassuk eltérő nézeteik miatt. Ahogy sok évvel ezelőtt egy előrehaladott barátom – aki bölcs ember és hindu tudós is volt – azt mondta: „Nagy megkönnyebbülés felismerni, hogy nem kell mindenről véleményt alkotnom.” (306. oldal)