59,00 RON
A könyv nemcsak azt írja le részletesen, hogy miként tegyünk különbséget igaz és hamis közt, hanem azt is, hogy miként különítsük el a látszat illúzióját a belső valóság igazi lényegétől, az észlelést a lényegtől.
Ezáltal képessé teszi az olvasót arra, hogy olyan félreértéseket tisztázzon, illetve olyan klasszikus rejtélyeknek járjon a végére, amelyek évszázadok óta teszik próbára az emberiséget és ejtik zavarba a történelem legélesebb elméit is.
A valóság az, hogy bár a modern technológia a hasznos készülékek bő választékát biztosítja, az ember valójában minden eddiginél nehezebb helyzetben van. A nyugati civilizáció alapjaiban rendült meg az egymással rivalizáló csoportok rohamának sortüzében és a média ködfüggönye mögött.
A közvélemény az információval kereskedő médiamágnások által manipulált fókuszcsoporttá vált, olyanná, mint a tengeren hánykódó hajó iránytű nélkül.
Ez a könyv a túlélés és az önállóság visszanyerésének eszközéül szolgál.
A „tudománynak és vallásnak” szentelt kiadványokra, szervezetekre és törekvésekre mind a tudományos értelmiségiek dominanciája jellemző. Megvilágosult (600 felett kalibráló) kiemelkedő tudósok nincsenek. … A misztikus magától ismeri fel, érti meg a dolgokat, és „válik velük eggyé”, míg a tudós érvel és „gondolkodik rajtuk”.
a hagyományos tudomány (a 400-as tudatszint) korlátaiból adódóan kizárja minden idők legnagyobb spirituális géniuszait és megvilágosult tanítóit. (Kalibrációs értékük: 500‒1000). Ugyanis az „egyes szám első személy szubjektivitása” kételkedést vált ki és intellektuális akadályként merül fel.
Ugyanis az teljesen kizárja a tényleges spirituális információ egyedüli forrását, a főként szubjektív, egyes szám első személyű beszámolót és tanúságtételt? (Lásd „Én: Valóság és szubjektivitás”.) A paradoxon az, hogy valójában minden értelmi folyamat csupán egy szubjektív gondolati folyamat „egyes szám első személyű beszámolója”. (63. oldal)
amely az állatok (emberszabásúak) ösztönvilágában gyökerezik, és amely még mindig szerepet kap. Szerepet kap a „győzni” akarásban, abban, hogy versengés, vita és területi hatalom által az ember jó pozícióra tegyen szert. Ez a belterjes társadalmi stílus tehát eleve perlekedő, és arra való, hogy előnyre tegyen szert, és sajtónyilvánosságot kapjon.
Árnyoldala a szólásszabadság elvének kihasználása és a szélsőséges megnyilatkozások féktelen kiélezése, melyek határait folyamatosan feszegeti a relativizmus és a társadalmi anarchiára vágyók hada, akik egy olyan társadalmat álmodtak meg, amelyben nincsenek szabályok vagy korlátok, ahol a megnyilvánulások minden formája egyformán értékes és érvényes, és ahol még a nyilvánvalóan hamis is ugyanannyira értékes és hihető, mint az Igazság.” (105. oldal)
„A nemzetközi kapcsolatokban és politikában gyakran nem veszik figyelembe, hogy világnézetünk teljes mértékben eltér másokétól. Az együttérzés az emberi korlátok elfogadásából adódik, és abból, hogy megértjük, mindenki saját világnézetének foglya.
Ha nem kötődünk, akkor megszűnik az a kényszer, hogy próbáljuk megváltoztatni mások nézőpontját, vagy hogy őket hibáztassuk eltérő nézeteik miatt. Ahogy sok évvel ezelőtt egy előrehaladott barátom – aki bölcs ember és hindu tudós is volt – mondta: „Nagy megkönnyebbülés felismerni, hogy nem kell mindenről véleményt alkotnom.” (306. oldal)
Greutate | 0,700 kg |
---|---|
Dimensiuni | 22 × 14 × 2,2 cm |
Tömeg: | 691 g |
Méret: | 21 x 143 x 217 mm |
Kötés típusa: | Cérnafűzött, keménytáblás |
ISBN: | 978 606 92645 8 4 |
Kiadó: | Love2translate Kiadó, Marosvásárhely, 2018 |
A mű eredeti címe és kiadója: | Reality, Spirituality, and Modern Man |
Fordító: | Rácz Virág-Lilla |
Terjedelem: | 455 oldal |
Numai clienții autentificați, care au cumpărat acest produs, pot să scrie o recenzie.
Denumirea persoanei juridice: Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Codul unic de înregistrare: RO29270266
Numărul de ordine în registrul comerțului: F26/1405/2011
Adresa sediului: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș, România
Obiectele de activitate: Activități de traducere scrisă și orală | Activități de editare a cărților | Comerț cu amănuntul prin intermediul caselor de comenzi sau prin Internet | Comerț cu amănuntul prin standuri, chioșcuri și piețe al altor produse
Autorizație nr. 32830: traducător și interpret pentru limbile engleză și maghiară
Diplomă de licență în filologie seria C, nr. 0023306
Certificat de înregistrare seria B, nr. 2493152 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare în scopuri de TVA seria B, nr. 0902632 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare oficială nr. 198 a Editurii Love2translate
Love2translate.com © 2016 - 2025 Minden jog fenntarva.
Recenzii
Nu există recenzii până acum.