Polcz Alaine:
Befejezhetetlen

Az Ideje a meghalásnak című könyv Polcz Alaine tanulmánygyűjteménye arról a témáról, ami hosszú ideig tabu volt. Amint azt a bevezetőben olvashatjuk, sem az orvosi egyetemeken, sem a pszichológusoknak nem tanították a haldoklók ellátását. Így aztán nemcsak a családtagok és a barátok, hanem az orvosok és a nővérek sem tudnak mit kezdeni a haldoklókkal. Mindannyian szinte tehetetlenül nézzük szenvedésüket, majd amikor ránk kerül a sor, magunk is egyedül maradunk.

„A különböző történelmi korok és civilizációknak megvolt a halál- és gyászrítusa, pszichológiai feldolgozásmódja. A mai modern, természettudományosan gondolkodó ember keresi az utat, hogyan tudná elfogadni és feldolgozni a halál problémáját, megadni méltóságát és emberségét a halálhoz vezető útnak, a halálélménynek.”

Az Ideje a meghalásnak című tanulmánykötet témája izgalmas út: miközben a múlt emberének halálviszonyát vizsgálja, azt is kutatja, mi az oka annak, hogy a mai ember annyira zavart, tanácstalan a halállal szemben. A szerző egyre szűkülő körökkel közelíti meg a vallomások, jegyzőkönyvek, mélyinterjúk útján, hogy mit éltek meg, akiket súlyos baleset ért, akiket eszméletvesztés után sikerült megmenteni; hogyan készülnek a halálra a súlyos betegek, az öregek. Mit jelent és milyen eredményeket hozhat a reszuszcitáció, mik az eutanázia buktatói? Mit élnek meg a nővérek, orvosok, hozzátartozók az agónia ideje alatt, és mit él meg a haldokló?

Az Ideje a meghalásnak című könyv szervesen összefügg a szerző Gyászban lenni című kötetével.

A Gyászban lenni című könyv Polcz Alaine gyászról szóló írásait tartalmazza. Előszavában Polcz Alaine arról ír, hogy míg az első kiadás idején még a halál elutasítása, a halál körüli tabu, a hallgatás jelentette a legnagyobb nehézséget, a jelenlegi kiadás idejére olyan mértékben gyarapodott a szakirodalom, hogy szinte követhetetlen, valamint az internet olyan kaotikusan tárgyalja a halál témáját, hogy bizony nem könnyű tájékozódni.

Bár a témát ma már gazdag szakirodalom tárgyalja, ez a könyv nem vesztette el időszerűségét, Dr. Pilling János szerint a szerző sajátos, gyakorlati megközelítési módja teszi egyedivé. Az olvasó betekintést kap mindabba, amit praxisa során Polcz Alaine a gyászolókkal átélt, amit ők mondtak, és amit a szerző látott életútjukat követve.

A könyv szervesen összefügg a szerző Ideje a meghalásnak című kötetével.

A Szerelmes verseim című kötet szerkesztője, Steinert Ágota a következőket írja erről a válogatásról:

„Nem igyekszem megörökíteni személyem, életem, vágyaim, érzelmeim, gondolataim kis szamárfészkét, nagyjából ugyanolyan, mint bárkié. Inkább, ami bennem az alig ismert mélyrétegekből fölfakad, kevéssé személyi, sokkal inkább általános-emberi” – írta Weöres Sándor egyik prózai írásában, s bár úgynevezett szerelmi lírájában is ezt az általános emberit igyekszik kiemelni, mindezt a személyes vonatkozások hitelesítik.

E kötet darabjai – nagy részük csak a hagyatékban maradt fenn – az idézett elvek jegyében nem annyira a szeretett nőről szólnak, mint a szerelem élményéről és magáról a költőről. A versek szenvedélyessége és szuggesztivitása, keletkezési körülményeik titokzatossága kiváltja azt az érzést, amit Weöres Sándor elérni kíván, hogy olvasóinak „idegei borzongjanak, mint kifeszített húr a szélben”, a kapott élmény annyira megrázza őket, hogy ne tudjanak fölötte gyorsan napirendre térni.