A Szerelmes verseim című kötet szerkesztője, Steinert Ágota a következőket írja erről a válogatásról:

„Nem igyekszem megörökíteni személyem, életem, vágyaim, érzelmeim, gondolataim kis szamárfészkét, nagyjából ugyanolyan, mint bárkié. Inkább, ami bennem az alig ismert mélyrétegekből fölfakad, kevéssé személyi, sokkal inkább általános-emberi” – írta Weöres Sándor egyik prózai írásában, s bár úgynevezett szerelmi lírájában is ezt az általános emberit igyekszik kiemelni, mindezt a személyes vonatkozások hitelesítik.

E kötet darabjai – nagy részük csak a hagyatékban maradt fenn – az idézett elvek jegyében nem annyira a szeretett nőről szólnak, mint a szerelem élményéről és magáról a költőről. A versek szenvedélyessége és szuggesztivitása, keletkezési körülményeik titokzatossága kiváltja azt az érzést, amit Weöres Sándor elérni kíván, hogy olvasóinak „idegei borzongjanak, mint kifeszített húr a szélben”, a kapott élmény annyira megrázza őket, hogy ne tudjanak fölötte gyorsan napirendre térni.