Barion Pixel

Eckhart Mester:
Az értelem fénye

57,00 RON

Az értelem fénye című könyv bevezetőjéből megtudjuk, hogy „Eckhart (1260-1328) elismert skolasztikus teológus volt, minden bizonnyal az első német filozófus is, egyesek a legnagyobb keresztény misztikusok közt tartják számon [a Dr. David R. Hawkins-féle tudatskálán a 700-as – megvilágosodott – tudatszintet képviseli], mások a német nyelv megújítójaként tisztelik, ismét mások magával ragadó hatású prédikátornak, valóságos Mesternek tekintik. Az európai és a keleti vallási és filozófiai látásmód összehasonlításakor pedig sok kutató őt tartotta leginkább alkalmasnak arra, hogy ilyen jellegű vizsgálódásoknál egyfajta viszonyítási alap legyen. Ily módon, elemezték gondolatait az ind, az arab filozófia, a buddhista tanok és a zen szempontjából is.”

„Az utókor Mesterként őrizte meg emlékét, mivel műveiben imponáló könnyedséggel idézi, egészíti ki, illetve törekszik cáfolni a saját korában nagy tekintélynek számító nézeteket, beleértve a középkorban ismert nem európai forrásokat. Az pedig, hogy a misztika pusztán középkori és történeti jelenség volt-e, vagy pedig valami általános érvényű és fontosságú látásmód és életvezetési elv, nos, erre nézve Karl Rahner [német jezsuita szerzetes] kijelentésére szeretnénk utalni, aki szerint: »A XX. század kereszténye vagy misztikus lesz, vagy nem lesz keresztény.«”

Végül pedig tanait olvasva néhányan azt a kérdést tették fel, hogy ismerhette-e, illetve mennyiben lényegi a hasonlóság a buddhista iskolák, a zen vagy Sankara bizonyos tanaival, a szembeötlő hasonlóságokra utalva.”

 

Stoc epuizat

SKU: 043 Categorie: Etichetă:

Descriere

Kinek szól?

Annak, akit érdekel a keresztény misztika, Eckhart Mester: Az értelem fénye illetve a keresztény tanok és a keleti filozófiák ötvöződése egy olyan filozófus munkájában, akinek bizonyos tételeit a maga korában a pápai bulla elítélte, mondván: „ilyen tanokat nem szabad a nagy nyilvánosság elé vinni”. Mindenkinek, akit érdekel, hogy miért tartotta a pszichológus Erich Fromm Eckhartot zseniális lélekelemzőnek, „az ésszerű és dogmamentes vallási életfilozófiát keresők útmutatójának”.

Informații suplimentare

Greutate 0,492 kg
Dimensiuni 18,5 × 12,5 × 3 cm
ISBN szám:

Kiadó:

Kairosz, Budapest, 2010

Fordító:

Bányai Ferenc

Kötés típusa:

Cérnafűzött, keménytáblás

Terjedelem:

438 oldal

Recenzii

Nu există recenzii până acum.

Numai clienții autentificați, care au cumpărat acest produs, pot să scrie o recenzie.

Abonare newsletter
A legfrissebb hírek, cikkek és termékek hírlevélként elküldve a postaládájába.
Newsletter subscribers
Date firma

Denumirea persoanei juridice: Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Codul unic de înregistrare: RO29270266
Numărul de ordine în registrul comerțului: F26/1405/2011
Adresa sediului: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș, România
Obiectele de activitate: Activități de traducere scrisă și orală | Activități de editare a cărților | Comerț cu amănuntul prin intermediul caselor de comenzi sau prin Internet | Comerț cu amănuntul prin standuri, chioșcuri și piețe al altor produse

Licente si certificate

Autorizație nr. 32830: traducător și interpret pentru limbile engleză și maghiară
Diplomă de licență în filologie seria C, nr. 0023306
Certificat de înregistrare seria B, nr. 2493152 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare în scopuri de TVA seria B, nr. 0902632 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare oficială nr. 198 a Editurii Love2translate

Love2translate.com © 2016 - 2025 Minden jog fenntarva.

200 RON vagy 17.000 HUF vásárlás felett
kézműves könyvjelzőt vagy angyalkás nyakéket adunk ajándékba.

*Amíg a készlet tart
ro_RORO