Bizonyos könyvekkel az ember leül, és elolvassa őket az első betűtől az utolsóig. Általában ilyenek például a regények vagy az önéletírások, esszékötetek. És vannak olyan könyvek, amelyeket az ember folyamatosan olvas. Ott tartja az ágya melletti éjjeliszekrényen, néha belelapoz, máskor órákon át olvassa. Olykor esetleg hónapokig ki sem nyitja, de ez még nem jelenti, hogy éppen „ne olvasná”. A különbség pusztán annyi, hogy ezen könyvek olvasása merőben más, mint az előző típusúaké. Az ilyen könyvekhez ugyanis egy olyan olvasás-élmény tartozik, ami pont a mindenen átívelő folyamatosságában különleges. Ilyen például a Biblia, amit az ember tipikusan nem egy ültő helyében olvas el, hanem apránként, életszakasz és ráhangolódás függvényében. Azok az emberek, akik életében a Biblia központi szerepet tölt be, általában folyamatosan olvassák. Mindig kéznél van, és napi szinten belelapoznak, vagy ha útmutatásra, válaszokra van szükségük, akkor hozzá fordulnak. Ilyen az a három könyv is, amely ebben a csomagban várja olvasóit.

A csodák tanítása

Januári könyvcsomagunk legvaskosabb darabját pár évvel ezelőtt kértem a 28. születésnapomra. Azóta a 30-at is betöltöttem, de még mindig nem olvastam végig. Tudva, hogy a könyv tartalmaz 365 leckét, vagyis az év minden napjára egyet, azt gondoltam, hogy a 29. születésnapomig pont végigjárom majd ezt az egyéves utat. Ám közben szerettem volna elolvasni a Törzsszöveget is, így hamar rájöttem, hogy ez tipikusan nem az egyben elolvasós szöveg. Elkezdtem olvasni, feljegyezni magamnak dolgokat, megjelölni részeket, aztán abbamaradt. Később megint elővettem. Azóta elolvastam számtalan másik könyvet, de A csodák tanítása még folyamatban van. Olykor elolvasok négy-öt mondatot, és érzem, hogy aznapra bőven elég. Ám annak a négy-öt mondatnak súlya van. Nem pusztán továbbviszem abban az értelemben, hogy emlékszem rá, hanem tovább nő bennem. A legjobb esetben pedig letisztul, a végsőkig leegyszerűsödik, és megértem. Folyamatosan történnek dolgok körülöttem, mindig éppen más a fontos, másra figyelek, változnak a prioritások, és a hétköznapokban sok az intéznivaló. Ám akármi is legyen az aktuális élethelyzet, A csodák tanítása fellapozása mindig olyasmit ad, ami helyrebillent. Megnyugtat, hogy minden rendben van: ami lényeges, az változatlan és állandó.

Ilyen könyv az aktuális könyvcsomagunk második darabja, A tibeti halottaskönyv is.

A bardó tanítás nagykönyvét terjedelménél fogva akár egyben is könnyen el lehet olvasni. Tartalmából adódóan viszont ez is a lassú, ráérős olvasást indokolja. A könyv így határozza meg a bardót: „Mivel a bardó általános jelentése: két esemény közötti időszak, a köztes lét fogalma elvileg szabadon alkalmazható bármely időintervallumra, amelynek kezdete és végpontja van.” Az átmenetiség, köztesség fogalmának alakulását vizsgáló történeti áttekintés és értelmezés támpontot nyújt a bardó versek megközelítéséhez, így mindenképp érdemes a könyvnek ezen kezdeti szakaszával indítani az olvasást. A bardó verseknél viszont érdemes elidőzni és lassítani. A néhány soros versek és hozzájuk fűzött értelmezések rövidek. A csodák tanításának szövegéhez hasonlóan azonban ezek is megkövetelnek egy bizonyos „inkubációs időszakot”. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül érdemes gyors egymásutánban elolvasni őket. Sokkal jobban működik, ha az ember beleolvas, aztán végzi a dolgát, foglalkozik a mindennapok eseményeivel, és közben hagyja az elolvasott szöveget hatni.

A csodák tanítása és A tibeti halottaskönyv egyaránt számtalan felismerésre és áttörésre biztosít lehetőséget. Ezek azok a pillanatok, amikor az olvasó érzi, hogy „leesett” valami, amit már nem kell tovább magyarázni, mert annyira világos és egyértelmű. A hétköznapok azonban csalókák, Sokszor észlelhetjük, hogy amit megtapasztaltunk, amire rájöttünk, azt egyszerűen képtelenek vagyunk a gyakorlatban működtetni. Egy nagyon leegyszerűsített példa: pontosan tudjuk és értjük, hogy a rágódás és az önemésztés mennyire felesleges, sőt kártékony, és az is lehet, hogy teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy miként lehet leszámolni vele. Ám a hétköznapokban mégsem vagyunk képesek kitörni az ördögi körből. Ilyenkor általában frusztráló, hogy „de miért teszem, ha pontosan tudom, hogy semmi értelme, és ártok vele magamnak?” Bántja az embert, amikor azt érzi, hogy ért valamit, és mégsem tudja a gyakorlatban megélni. Szerintem ennél a lépésnél nagyon fontos a könyvcsomagunk harmadik, de az imént felvázoltak miatt tulajdonképpen első könyve, a Gyógyulás és felépülés.

Hawkins könyve az a teljes mértékben gyakorlati, érthető és alkalmazható útmutatás,

ami szilárd alapot teremt A csodák tanítása és A tibeti halottaskönyv olvasása számára. Azért kedvelem ezt a könyvet, mert megteszi azt, amit eddig más szerzőnél nem igazán láttam: a józan ész számára érthetően felvázolja, hogy a tudat, a test és a lélek miként egy. Teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy ezek külön-külön történő megközelítése és kezelése mennyire elhibázott. Egy józanul gondolkodó világban nem kellene ezt magyarázni, mert evidencia, hogy nincs külön csak test, csak tudat, csak lélek.

Nem kell sem orvosnak, sem bármiféle szakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember megtapasztalja: egy olyan végtelenül egyszerű mozzanat, mint a légzés lelassítása, meg tudja nyugtatni a háborgó elmét. Elkezdek lassabban, mélyebben lélegezni, és máris kevésbé vagyok ideges. Pedig a légzés testi dolog, a nyugalom pedig lelki, nem igaz? Nemrég láttam az interneten egy kísérletet, amit el is végeztünk a barátommal, és nagyon meglepődtünk, de közben mégsem. A kísérlet lényege, hogy egy jól megvilágított szobában ülve képzelje azt az ember, hogy vaksötétben ül, és közben tartsa nyitva a szemét. A pupillák egyből kitágulnak. Ezzel szórakoztunk egyik este, és utána elbeszélgettük, hogy mennyire látványos, hogy nincsen külön szervi és külön testi. A másik példa, amiről Hawkins is ír a könyvben: számtalan olyan esetről tudunk, amikor gyógyíthatatlannak elkönyvelt, „halálra ítélt” betegek épültek fel a józan észt látszólag meghazudtoló módon. A mi családunkban is volt ilyenre példa, és a magyarázat annyi, hogy „nincs magyarázat”. Ezen kívül pedig volt a családban látszólag a derült égből, bármiféle előzmény nélkül érkezett betegség is, ami rövid időn belül halálhoz vezetett. Erre az esetre sem volt magyarázat.

Számomra tényleg lesújtó, hogy olyan korban élünk, amikor érvelni kell a tudat-test-lélek egysége mellett,

mintha kicsit kínos lenne vállalni, ha az ember „ebben hisz”. Miközben ez a legkevésbé sem hit vagy vélemény kérdése. De mivel ilyen korban élünk, fel kell sorakoztatni az érthető érveket, és ezt teszi Hawkins, példátlan pontossággal. A Gyógyulás és felépülés egy nagyon érthető és világos szöveg, és ami a legjobb: nagyon gyakorlati. Mindaz, ami az első két könyvből elméleti szinten megérthető, az Hawkins ismerete által a gyakorlatban is megélhető. Ezért kezdeném mindenképp ezzel az olvasást. Olyan megbízható, szilárd alap ez a könyv, ami előkészíti a terepet „odabent” a másik két szöveg befogadására.

Ajánlom ezt a könyvcsomagot minden olyan olvasónak, aki gyakorlati útmutatást, segítséget és elméleti megerősítést is szeretne az útján.