Hamvas Béla:
Az ősök nagy csarnoka III.

52,00 lei 46,80 lei

Az ősök nagy csarnoka című gyűjteményben Hamvas Béla a keleti és nyugati hagyomány legfontosabb írásait, szent könyveit gyűjtötte össze, mely munkája 1940-től kezdődően egészen élete végéig tartott. Az emberi kultúra különböző tradícióinak egy-egy kiemelkedő szövegét lefordította, kommentárokkal és tanulmányokkal egészítette ki, és ezáltal lehetővé tette azok szellemiségének szélesebb perspektívából történő megértését.

Az ősök nagy csarnoka III. kötete az egyiptomi, a héber, az iszlám és a görög hagyomány néhány szövegét, valamint Hamvas Béla ezekhez írt tanulmányait tartalmazza.

Csak 2 db. van készleten