47,00 RON
Az ősök nagy csarnoka című gyűjteményben Hamvas Béla a keleti és nyugati hagyomány legfontosabb írásait, szent könyveit gyűjtötte össze, mely munkája 1940-től kezdődően egészen élete végéig tartott. Az emberi kultúra különböző tradícióinak egy-egy kiemelkedő szövegét lefordította, kommentárokkal és tanulmányokkal egészítette ki, és ezáltal lehetővé tette azok szellemiségének szélesebb perspektívából történő megértését.
Az ősök nagy csarnoka III. kötete az egyiptomi, a héber, az iszlám és a görög hagyomány néhány szövegét, valamint Hamvas Béla ezekhez írt tanulmányait tartalmazza.
Amint az Hamvas Béla Az ősök nagy csarnoka III. kötetének alábbi tartalmából is látható, a sorozat ezen kötete tovább folytatja a keleti és nyugati hagyománynak az előző kötetekben elkezdett bemutatását fordítások, tanulmányok, valamint kommentárok formájában. Az egyiptomi, a héber és az iszlám tradíción kívül ebben a kötetben helyett kapott Hamvas Béla egy korábbi, még a 30-as években készült, a görög hagyományról írt tanulmánya is, Hérakleitosz címen. Ennek jelentősége többek között abban áll, hogy témája a szerző első alkotói korszakának alapkövét jelentette.
Mindenkinek ajánlott, akit érdekelnek az egyetemes kultúra szélesebb összefüggései,
Greutate | 0,340 kg |
---|---|
Dimensiuni | 18,7 × 11,3 × 2 cm |
ISBN szám: | |
Kiadó: | Medio Kiadó, Budapest, 2005 |
Kötés típusa: | Cérnafűzött, keménytáblás, vászonkötés |
Terjedelem: | 367 oldal |
Numai clienții autentificați, care au cumpărat acest produs, pot să scrie o recenzie.
Denumirea persoanei juridice: Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Codul unic de înregistrare: RO29270266
Numărul de ordine în registrul comerțului: F26/1405/2011
Adresa sediului: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș, România
Obiectele de activitate: Activități de traducere scrisă și orală | Activități de editare a cărților | Comerț cu amănuntul prin intermediul caselor de comenzi sau prin Internet | Comerț cu amănuntul prin standuri, chioșcuri și piețe al altor produse
Autorizație nr. 32830: traducător și interpret pentru limbile engleză și maghiară
Diplomă de licență în filologie seria C, nr. 0023306
Certificat de înregistrare seria B, nr. 2493152 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare în scopuri de TVA seria B, nr. 0902632 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare oficială nr. 198 a Editurii Love2translate
Love2translate.com © 2016 - 2025 Minden jog fenntarva.
Recenzii
Nu există recenzii până acum.