Szent Ágoston:
Vallomások

50,00 RON

Szent Ágoston: Vallomások (Confessiones) című művét 397 és 400 között írta. Ez a mai olvasó számára is nagy hatású mű az önvallomás, gyónás és ima, a filozófiai elmélkedések, teológiai fejtegetések és hitvita, valamint az életrajzi elemek és pszichológiai megfigyelések egyvelege.

Szent Ágoston: Vallomások című kötetének középpontjában az életútja felénél járó, akkor már tíz éve megtért keresztény ember áll, aki lelkét Istenhez szólva tárja fel. Ez a lelki önéletrajz betekintést nyújt az önmaga tökéletesítésére törekvő hívő ember életeseményeibe, az általa átélt szellemi hatásokba, lelki fejlődésének mozzanataiba. Így az olvasó átfogó képet kap mindarról, ami Ágostont az Istenhez vezető úton előrevitte.

Szent Ágoston: Vallomások című kötete Babits Mihály szerint a világirodalom első belülről látott lélekrajza, Ágoston pedig a modern gondolkodás első mestere, aki a vallomásműfaj első képviselőjeként irodalmi hagyományt teremtett.

Elfogyott

Leírás

Szent Ágoston (354-430, püspök, filozófus) a kereszténység egyik legnagyobb gondolkodója, az ókeresztény irodalom kiemelkedő alakja volt. Haláláig több mint 100 filozófiai, teológiai, hitvédő és egyházszervező jellegű művet írt, melyek közül a Vallomások című a leginkább szépirodalminak tekintett munkája.

Ágoston (latin nevén Aurelius Augustinus) Numidiában, a Római Birodalom észak-afrikai tartományában (a mai Algéria területén) született. Fiatalkorában a római fiatal férfiak kicsapongó életét élte. Karthágóban tanult retorikát, megismerte az antik irodalmat, és széles körű filozófiai műveltségre tett szert. Tanulmányainak befejeztével szónoklattant tanított Rómában, később pedig a szónoklattani tanszék vezetője lett Mediolanumban, a mai Milánóban. Gyakran és nagy figyelemmel hallgatta Szent Ambrus prédikációit, melynek hatására a Biblia allegorikus értelmezése iránt kezdett érdeklődni. 387-ben egy misztikus élmény hatására megtért, és kicsapongó életét hátrahagyva megkeresztelkedett. Élete hátralevő részét szülővárosában, egy kolostorban élte le az aszkézis szellemében, önmaga tökéletesítését tűzve ki legfőbb céljául. 391-ben pappá szentelték, 397-ben pedig Hippo város püspöke lett.

Tartalom:

Szent Ágoston Vallomások című műve három részre tagolódik:

ELSŐ RÉSZ (I-IX. könyv):

Ágoston életútja a megtéréséig és anyja haláláig. Az olvasó megtudja, miként jutott el a szerző a különböző filozófiai irányzatok tanulmányozásától a keresztény vallás felvételéig. Megrendítő olvasmány Ágoston megtéréséről, lelki folyamatairól.

MÁSODIK RÉSZ (X. könyv):

Elvontabb, pszichologizáló önfeltárás, amely a keresztény ember belső erkölcsi konfliktusait tárgyalja.

HARMADIK RÉSZ (XI-XIII. könyv):

Gondolati jellegű, elvont rész, a Teremtés könyvének magyarázata, melynek fő témáját az anyag, az idő és a semmiből való teremtés kérdései képezik.

További információk

Tömeg 0,361 kg
Méretek 20,5 × 13,5 × 2,6 cm
Eredeti címe:

Confessiones

Kiadó:

Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2022

Fordító:

Városi István

Kötés típusa:

Ragasztott, puha borítós

Terjedelem:

406 oldal

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.

Feliratkozás hírlevélre
A legfrissebb hírek, cikkek és termékek hírlevélként elküldve a postaládájába.
Newsletter subscribers
Cégadatok

Jogi személy neve: Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó
Adószám: RO29270266
Cégjegyzékszám: F26/1405/2011
Székhely címe: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș/Marosvásárhely, Románia
A cég tevékenységi körei: fordítás és tolmácsolás | könyvszerkesztés | kiskereskedelem megrendelőházakon vagy az interneten keresztül | kiskereskedelem standokon, kihelyezett árusítóhelyeken és egyéb termékpiacokon

Tanúsítványok

32830-as számú engedély: hivatalos fordító és tolmács angol és magyar nyelvre.
C 0023306-os számú egyetemi oklevél
A Love2translate Kiadó hivatalos bejegyzésének 198-as számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó cégbejegyzésének B 2493152-es nyilvántartási számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó B 0902632-es számú ÁFA célú nyilvántartásba vételi tanúsítványa

Love2translate.com © 2016 - 2026 Minden jog fenntarva.

200 RON vagy 17.000 HUF vásárlás felett
kézműves könyvjelzőt vagy angyalkás nyakéket adunk ajándékba.

*Amíg a készlet tart