Thomas Keating:
Isten terápiája és a szenvedélybetegségek

38,00 RON

Az Isten terápiája és a szenvedélybetegségek a középpontba vezető imával (angolul: centering prayer) és az Anonim Alkoholistákkal kapcsolatos beszélgetések alapján született. Az Anonim Alkoholisták (AA) mozgalom, bár kizárólag az alkoholizmusból való kigyógyulást szolgáló spirituális program, más szenvedélybetegségekkel, más problémákkal foglalkozó tevékenységekhez is felhasználják. A mozgalom elvei nem csupán az alkohollal való szakításra vonatkoznak, hanem azokra a mélyen gyökerező érzelmi okokra és ragaszkodásokra is, amelyek bármely függőség forrását képezik.

Az Isten terápiája és a szenvedélybetegségek első részének gerincét ennek a programnak a Tizenkét Lépése képezi, amely Bill Wilson – az AA alapítója – szerint a spirituális út alapvető forrása. A tizenegyedik lépéshez szükséges középpontba vezető ima Keating atya szabályozott meditációs gyakorlata. Célja a megvilágosodást gátló akadályok eltávolítása, és az AA egyre több tagja gyakorolja. Így Keating atya és Bill Wilson spirituális útja kiegészítik egymást.

Az Isten terápiája és a szenvedélybetegségek második részében a tizenkét lépés mélyebb gyakorlásáról, a Magyarországon működő csoportokról, valamint az emberiség egységéről és a megváltásról is szó esik.

Elfogyott

Leírás

A szenvedélybetegségek gyógyításáról szóló, és az ezzel kapcsolatos beszéltetéseket tartalmazó könyv megismerteti az olvasót a Thomas Keating ciszterci szerzetes által használt imamóddal, amit „centering prayer”-nek nevezünk: magyarul középpontba vezető ima vagy összpontosító ima.

Hogy néz ki a gyakorlatban a középpontba vezető ima? Amint azt a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája honlapján, A monasztikus lelkiség aktualitása című írásban olvasható, a középpontba vezető ima során figyelmünket először saját aktuális lelki és fizikai állapotunkra irányítjuk, kényelmes, de összeszedett, gerincünket egyenesen tartó testhelyzetet veszünk fel. Tudatosítjuk, hogy Isten azzal együtt elfogad minket, ahogyan épp érezzük magunkat, ezért mi is bátran elfogadhatjuk, azt az állapotunkat, ahogyan épp megérkezünk az adott imaidőbe.

Majd kiválasztunk egy szent szót, mely pozitív jelentésű, s Istenre utal számunkra. Tudatosítjuk Isten jelenlétét, s belehelyezkedünk ebbe a minket kívülről-belülről átjáró ölelésbe. Majd lassan, finoman ízlelgetve bevezetjük a kiválasztott szent szót a jelenlétbe, az eleinte talán csapongó gondolatainkat, érzéseinket „leültetjük” magunk mellé, majd figyelmünket a szent szóra, s még inkább afelé kormányozzuk, akire a szó mutat. Előfordulhat, hogy a szó egy idő után már elhalványul, s mindenestül az Úr jelenlétének könnyed és felemelő tapasztalatába kerülünk.”

Amint az Isten terápiája és a szenvedélybetegségek című könyv tartalomjegyzékéből lis látszik, a könyv részletesen foglalkozik az Anonim Alkoholisták megalapítója, Bill Wilson által bevezetett Tizenkét lépéssel.

Tartalom

Az Isten terápiája és a szenvedélybetegségek 1. része: Beszélgetések Thomas Keating OCSO atyával a Tizenkét lépésről 2000 és 2008 között

Első lépés

Beismerjük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben – hogy életünk irányíthatatlanná vált.

    • Bill W. [az AA megalapítója, a szenvedélybetegségek Tizenkét lépésének létrehozója] és Thomas Keating: két spirituális tekintély
    • A tehetetlenség és az emberi létállapot
    • „Teljes kudarc”
    • Akik nem alkoholisták
Második lépés

Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő helyreállíthatja lelki egészségünket.

    • Az istenfogalom
    • Az emberi léthely vallásosak
    • Ignatia nővér
Harmadik lépés

Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket – a saját felfogásunk szerinti – Isten gondviselésére bízzuk.

Bevezető tájékoztatás (Istenről)

    • A döntésünk ereje
    • A büntető Isten
    • A szerető Isten
Negyedik lépés

Mélyreható és bátor erkölcsi leltárt készítettünk magunkról.

    • A kezdeti imádság
    • A kevélység
    • A mélyreható vizsgálat
    • Az önutálat
    • A szponzorok spirituális tápláléka
    • Más módszerek
Ötödik lépés

Beismertünk magunknak, Istennek és egy embertársunknak hibáink valódi természetét.

    • Elhatolni a gyökerekhez
    • Externalizálás
    • Az alázat
Hatodik és hetedik lépés

Teljességgel készen álltunk arra, hogy Isten megszabadítson bennünket jellembeli hiányosságainktól.

Alázatosan kértük Őt fogyatékosságaink felszámolására.

    • A hamis én kialakulása
    • A meditációval elérhető gyógyulás
    • A harmadik következmény
    • Szükségünk van Isten segítségére
    • A szponzor és a belső átalakulás
    • A belső feltámadás
    • A félelem
    • Az értékelő megjegyzések
    • Az alázat újragondolása
    • A depresszió állapota
A hatodik, a hetedik és a tizenegyedik lépés belső kapcsolata

Teljességgel készen álltunk arra, hogy Isten megszabadítson minket jellembeli hiányosságainktól.

Alázatosan kértük Őt fogyatékosságaink felszámolására.

Igyekeztünk ima és meditáció révén tudatos kapcsolatunkat – a saját felfogásunk szerinti – Istennel fejleszteni, csupán azt kérve, hogy velünk kapcsolatos akaratát felismerhessük, és erőt, hogy azt kivitelezhessük.

    • Meditáció és gyógyulás
    • Depresszió, pszichoterápia és Isten terápiája
    • Bill V. depressziója és a tudattalan gyógyulása
    • Egyetemes probléma
Nyolcadik lépés

Számba vettük mindazokat, akiknek valaha kárára voltunk, és készek voltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani.

    • Spirituális károkozás
    • Megbocsátás
    • Az őszinteség és a kilencedik lépéstől való félelem
    • Rejtett hatások
Kilencedik lépés

Közvetlen jóvátételt nyújtottunk mindazoknak, akiknek tudtunk; kivéve, ha ez nekik vagy másoknak sérelmes lett volna.

    • Lelki tanácsadók
    • Elutasítás és megaláztatás
    • Spirituális előkészület
    • Az elhunytak
Tizedik lépés

Folytattuk az önvizsgálatot, és amikor hibásnak találtuk magunkat, haladéktalanul beismertük.

    • Rendszeres szokás
    • Fohászok
    • Az önvizsgálat fajtái
    • Habitusok és indíttatások
    • A harag
    • A félelem újragondolása
    • Elemi érzelmek
Tizenegyedik lépés

Igyekeztünk ima és meditáció révén tudatos kapcsolatunkat – a saját felfogásunk szerinti – Istennel fejleszteni, csupán azt kérve, hogy velünk kapcsolatos akaratát felismerhessük, és erőt, hogy azt kivitelezhessük.

    • Az imádság és a meditáció különbsége
    • A tizenegyedik lépés célja
    • Ökumenikus gyakorlat
    • Szükségtelen a változtatás
    • Önfegyelem
    • Akik nem vallásosak
    • Záróima
Tizenkettedik lépés

A Lépések eredményeként lelki ébredést tapasztaltunk, igyekeztünk ezt az üzenetet más alkoholistáknak továbbadni, és ezeket az elveket életünk minden megnyilvánulásában gyakorolni.

    • Kiemelt szakaszok
    • Érzelmi józanság
    • Spirituális ébredés
    • Az életöröm
    • Átalakító erejű csapások
    • Igazi szabadság
    • Abnormális félelmek és érzések
    • Ed Dowling atya és a gyógyulás
    • Akiknek nincs részük az AA kiváltságában

Az Isten terápiája és a szenvedélybetegségek 2. része: A lépések mélyebb gyakorlása

  • A lépések mélyebb gyakorlása
  • A beszélgetés
    • Bölcsességi irodalom
    • Az igazi énünk megközelítése
    • Tisztelet a szöveg iránt
    • Kontemplatív gyűlések
    • Az egyéni olvasás
    • A monasztikus és a szokványos olvasás különbsége
    • A reflexív szakasz
    • A spontán szakasz
    • Az igazi belső béke útja
    • A megemésztetlen érzelmek raktára
    • Elnyugvás a jelenlétben
    • Kiemelkedő pillanatok
    • Rövid összegzés
    • A spirituális ébredés útja
    • A középpontba vezető ima
    • Újfajta spirituális tudatosság

Függelék

A) Bill W.: A következő határ. Érzelmi józanság (1958) ● B) A tizenegyedik lépésnél megkívánt imádság egyik lehetséges gyakorlási módja a tizenkét lépéses program követői számára

Információk Magyarországon működő csoportokról

Az emberiség egysége és a megváltás

Thomas Keating szellemi világa

    • A kezdetek: William Meninger és Basil Pennington
    • Thomas Keating és a párbeszéd
    • A középpontba vezető ima és hatásai
    • Az emberiség egysége és a megváltás
    • A harmadik éjszaka

További információk

Tömeg 0,287 kg
Méretek 20 × 14 × 1,3 cm

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.

Feliratkozás hírlevélre
A legfrissebb hírek, cikkek és termékek hírlevélként elküldve a postaládájába.
Newsletter subscribers
Cégadatok

Jogi személy neve: Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó
Adószám: RO29270266
Cégjegyzékszám: F26/1405/2011
Székhely címe: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș/Marosvásárhely, Románia
A cég tevékenységi körei: fordítás és tolmácsolás | könyvszerkesztés | kiskereskedelem megrendelőházakon vagy az interneten keresztül | kiskereskedelem standokon, kihelyezett árusítóhelyeken és egyéb termékpiacokon

Tanúsítványok

32830-as számú engedély: hivatalos fordító és tolmács angol és magyar nyelvre.
C 0023306-os számú egyetemi oklevél
A Love2translate Kiadó hivatalos bejegyzésének 198-as számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó cégbejegyzésének B 2493152-es nyilvántartási számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó B 0902632-es számú ÁFA célú nyilvántartásba vételi tanúsítványa

Love2translate.com © 2016 - 2025 Minden jog fenntarva.

200 RON vagy 17.000 HUF vásárlás felett
kézműves könyvjelzőt vagy angyalkás nyakéket adunk ajándékba.

*Amíg a készlet tart
hu_HUHU