Barion Pixel

Eckhart Mester:
Válogatott prédikációk

53,00 RON

Meister Eckhart, azaz Eckhart mester életművének értelmezését szélsőséges álláspontok jellemzik.

Sokan a keresztény misztika legnagyobb alakjának tartják, aki latin nyelven tanított teológiát Párizsban, Kölnben, és köznyelven, németül hirdette az igét, miáltal a hívek tömegeit vonzotta. Egyes kiragadott és így félreértett, megbotránkoztatónak tartott kijelentései miatt akkoriban az inkvizíció vizsgálta, eretnekgyanús gondolatait a hivatalos egyházak képviselői talán még ma is veszélyesnek tekintik, mások viszont a keleti és nyugati kultúrkör gondolatrendszerét egymáshoz leginkább közelhozó gondolkodónak vélik, akinek tanításaitól napjaink kereszténységének megújulását remélik.

Eckhart mester Válogatott prédikációk című különlegesen értékes összeállítása Schneller István fordítói munkájának köszönhetően kerül most a magyar olvasó kezébe.

Kedves Olvasó! Fedezze fel Eckhart mesterben, az élet tanítómesterében azt a lelki vezetőt, aki elől – kortársai szerint – Isten semmit sem rejtett el, és aki az örökkévalóságból szól ma is minden Istent kereső emberhez.

Elfogyott

Cikkszám: 047VALPR Kategória: Címkék: , , ,

Leírás

Eckhart mester Válogatott prédikációk című könyve a középkori keresztény misztikus 30 német beszédének magyar fordítását tartalmazza, amelyek az echkarti gondolkodás fő témáit más-más szemszögből világítják meg. Ez a válogatás a német prédikációk eddigi legteljesebb összeállítását nyújtja, amely a fordító, Schneller István értékes bevezető tanulmányával kiegészítve átfogó képet vázol fel az olvasó számára ennek a maga korában félreértett, sőt, napjainkban is sok vitát kavaró német filozófusnak, teológusnak az alapeszméiről. Eckhart mester előző, Az értelem fénye című kötete már a kiadótól sem szerezhető be, így beszédeinek ez az újabb, Válogatott prédikációk címmel kiadott gyűjteménye még nagyobb érdeklődésre tarthat számot a spirituális irodalom iránt érdeklődők körében.

Eckhart Mester Válogatott prédikációk – TARTALOM:

A világtól való belső elkülönülésről

A lélek templomában kereskedőkről

A szűzi és az asszonyi létről

A megismerés határairól

Isten módszer nélküli kereséséről

Arról, hogy hol található Isten

A lélek napjáról

Az isteni képről

Arról, hogy Isten egy

Az örök születésről

A Szentlélek befogadásáról

Az ige igaz hirdetéséről

A lélek rendjéről

A kegyelem természetéről

Az igazak életéről és munkáiról

Az igaz szegénységről

Isten nevének kimondhatatlanságáról

Istenben van a nyugalom

Hogyan lehetünk jók?

Isten országának közelségéről

Az Isten után vágyó értelemről

A semmi meglátásának gyümölcseiről

Tanítás a magasban

Arról, hogy Isten fiai vagyunk

A Szentlélek kiáradásáról

Lélekben és szellemben való megújulásról

A cselekvő és a szemlélődő életről

Az igazság szomja

A lélekben megszülető szóról

A születést elszenvedő emberről

 

További információk

Tömeg 0,472 kg
Méretek 20 × 13,5 × 3,5 cm
ISBN szám:

Kiadó:

Typotex Kiadó, Budapest, 2017

Fordító:

Schneller István

Kötés típusa:

Cérnafűzött, keménytáblás, védőborítóval

Terjedelem:

430 oldal

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.

Feliratkozás hírlevélre
A legfrissebb hírek, cikkek és termékek hírlevélként elküldve a postaládájába.
Newsletter subscribers
Cégadatok

Jogi személy neve: Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó
Adószám: RO29270266
Cégjegyzékszám: F26/1405/2011
Székhely címe: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș/Marosvásárhely, Románia
A cég tevékenységi körei: fordítás és tolmácsolás | könyvszerkesztés | kiskereskedelem megrendelőházakon vagy az interneten keresztül | kiskereskedelem standokon, kihelyezett árusítóhelyeken és egyéb termékpiacokon

Tanúsítványok

32830-as számú engedély: hivatalos fordító és tolmács angol és magyar nyelvre.
C 0023306-os számú egyetemi oklevél
A Love2translate Kiadó hivatalos bejegyzésének 198-as számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó cégbejegyzésének B 2493152-es nyilvántartási számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó B 0902632-es számú ÁFA célú nyilvántartásba vételi tanúsítványa

Love2translate.com © 2016 - 2025 Minden jog fenntarva.

200 RON vagy 17.000 HUF vásárlás felett
kézműves könyvjelzőt vagy angyalkás nyakéket adunk ajándékba.

*Amíg a készlet tart
hu_HUHU