101,00 RON
Freudtól származik. Jung ebből kiindulva hozta létre a kollektív tudattalan fogalmát, amely a személyes tudattalannál mélyebb réteg, és amely nem személyes tapasztalataink eredménye, hanem velünk született. Ahogy C. G. Jung: A kollektív tudattalan archetípusairól című, 1934-ben írt tanulmányában meghatározta, „nem individuális, hanem általános természetű, vagyis az egyéni lélekkel szemben olyan tartalmakat és magatartásmódokat rejt magában, …melyek az összes individuumnál ugyanazok.”
etimológiai alkotóelemei pedig az arché (kezdet) és a typos (típus) szavak. Az archetípusok olyan képek, amelyek nem egyéniek, hanem az agyszerkezettel öröklődnek, és a lélek mélyén rejtőző közös emberi ösztönök mintáit hozzák létre. Ezek az ősképek a népek történelmében, irodalmában, művészetében mítoszokként, mesékként bukkanak fel, de minden egyénben is megtalálhatók. Az emberiség évezredekre visszanyúló hagyományait, mitológiáját és az ókori filozófusok műveit ismerve megpróbálhatjuk értelmezni az ismétlődő álmainkban, fantáziáinkban felszínre bukkanó ősképeket, amelyek cselekvő személyiségként jelenhetnek meg.
akkor hatásuk akár ártalmas is lehet. A filmélet, a reklámlélektan és a média hatékonyan alkalmazza a pszichológia alapvetéseit, és saját céljaira felhasználja ezeket a nem tudatosult, de a kollektív tudattalanban létező archetípusokat.
Érthető tehát, hogy a rációra épített világunkban miért kap fontos helyet a tudatkutatás, valamint a tudat mélyebb rétegeinek feltárása: általuk gyarapíthatjuk önismeretünket, amely napjainkban lelki önvédelmünk egyetlen esélye.
Tömeg | 0,849 kg |
---|---|
Méretek | 23 × 16 × 3 cm |
ISBN szám: | |
Kiadó: | Scolar Kiadó, Budapest, 2019 |
Fordító: | Turóczi Attila |
Kötés típusa: | Cérnafűzött, keménytáblás |
Terjedelem: | 424 oldal |
Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.
Jogi személy neve: Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó
Adószám: RO29270266
Cégjegyzékszám: F26/1405/2011
Székhely címe: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș/Marosvásárhely, Románia
A cég tevékenységi körei: fordítás és tolmácsolás | könyvszerkesztés | kiskereskedelem megrendelőházakon vagy az interneten keresztül | kiskereskedelem standokon, kihelyezett árusítóhelyeken és egyéb termékpiacokon
32830-as számú engedély: hivatalos fordító és tolmács angol és magyar nyelvre.
C 0023306-os számú egyetemi oklevél
A Love2translate Kiadó hivatalos bejegyzésének 198-as számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó cégbejegyzésének B 2493152-es nyilvántartási számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó B 0902632-es számú ÁFA célú nyilvántartásba vételi tanúsítványa
Love2translate.com © 2016 - 2025 Minden jog fenntarva.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.