133,00 RON
Lélektani típusok című művében Jung a lélek jellemző szerkezeti típusait és működésének módjait írja le. Amint azt a német kiadó előszavából tudjuk, 1950-es megjelenése óta a könyv 8. kiadása is elfogyott. Ennek az alapműnek a töretlen népszerűsége nem véletlen, ugyanis tanulmányozása önismeretünket gazdagítja, és mások megértéséhez is hozzásegít.
C. G. Jung Lélektani típusok című könyve nemcsak a pszichológia fejlődésének szempontjából fontos mű, hanem arra is rálátást nyújt, hogy a lélektani típusok ellentétes jellege miként játszik közre a vallási viszályok, a tudományos, kulturális, világnézeti viták, valamint az emberek közötti konfliktusok kialakulásában.
A könyv végén a Jung által használt pszichológiai fogalmak – többek közt a Selbst (nagybetűs Én) jungi értelemben használt fogalmának – meghatározása is megtalálható.
„… tipológiám sok éves gyakorlati tapasztalat eredménye, olyan tapasztalaté, amely az egyetemi pszichológusoknak teljesen ismeretlen. Én elsősorban orvos és gyakorló pszichoterapeuta vagyok, valamennyi pszichológiai megállapításom a kemény napi munka tapasztalataiból táplálkozik. Tehát, amit ebben a könyvben leírok, azt mondhatni szóról szóra százszor alátámasztja a betegkezelés napi gyakorlata, sőt eredetileg is abból eredt.”
| Greutate | 0,996 kg |
|---|---|
| Dimensiuni | 23,1 × 16 × 3,6 cm |
| Kiadó: | Scolar Kiadó, Budapest, 2018 |
| Fordító: | Dr. Réti Emese |
| Kötés típusa: | Cérnafűzött, keménytáblás |
| Terjedelem: | 550 oldal |
Numai clienții autentificați, care au cumpărat acest produs, pot să scrie o recenzie.
Denumirea persoanei juridice: Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Codul unic de înregistrare: RO29270266
Numărul de ordine în registrul comerțului: F26/1405/2011
Adresa sediului: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș, România
Obiectele de activitate: Activități de traducere scrisă și orală | Activități de editare a cărților | Comerț cu amănuntul prin intermediul caselor de comenzi sau prin Internet | Comerț cu amănuntul prin standuri, chioșcuri și piețe al altor produse
Autorizație nr. 32830: traducător și interpret pentru limbile engleză și maghiară
Diplomă de licență în filologie seria C, nr. 0023306
Certificat de înregistrare seria B, nr. 2493152 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare în scopuri de TVA seria B, nr. 0902632 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare oficială nr. 198 a Editurii Love2translate
Love2translate.com © 2016 - 2026 Minden jog fenntarva.

Recenzii
Nu există recenzii până acum.