62,00 RON
Azok, akik voltunk olyan szerencsések, hogy személyesen halljuk Hawkins doktort beszélni, soha nem fogjuk elfelejteni, hogy ez milyen is volt. Havi rendszerességgel tartott teltházas előadásaira még távoli országokból is eljöttek az élet mindenféle területén tevékenykedő emberek. Hallottuk az általa bemutatott anyagot, de az élmény a szavaknál mélyebbre hatolt. Az információt a Szeretet csendes, mindenen áthatoló vivőhulláma útján közvetítette. Az idők során az ilyen nonverbális információátadást a tanító kegyelmének nevezték.
Közvetlen stílusú előadásai olyan mélyre ható igazságokat közvetítettek, amelyek felébresztették a hallgató belső Énjét, és ez az, amit a Dr. David R. Hawkins tanításai című könyv élőbeszédszerű szövegét olvasva is megérzünk intuitív módon.
Ez a kötet Hawkins doktor tanításainak egyedi és csodálatos forrása. A szerző egyik legendás hangfelvételének átdolgozásával készült, így az olvasóban a szóbeli előadásainak hangulatát idézi fel. Elképzelhetjük, amint ott ülünk a közönség soraiban: látjuk és halljuk őt, nevetünk és befogadjuk az üzenetét.
A Dr. David R. Hawkins tanításai című kötetben szó van
A könyv végén egy bónusz fejezet is található, amely Hawkins doktor egyik előadása alapján készült A spirituális kereső legértékesebb tulajdonságai címmel. Ebben azokat az egyszerű és nagyhatású tulajdonságokat vázolja fel, amelyekre minden spirituális keresőnek szüksége van a megvilágosodáshoz vezető úton. Ez Hawkins doktor földi pályafutásának egyik utolsó előadása volt.
Már több mint 10 éve, hogy Dr. David R. Hawkins békésen elhunyt otthonában, az arizonai Sedonában. A spirituális igazságról, megvilágosodásról és fejlődésről szóló mélyreható üzenete azonban mind a mai napig él.
Bár meglepő, Hawkins doktor csak 65 éves korában kezdett spirituális műveket írni. Ez önmagában is bátorítás számunkra, olvasók számára, hogy bízzunk Dr. David R. Hawkins tanításaiban, miszerint életünkben vannak olyan rejtett lehetőségek, amelyek csak arra várnak, hogy a megfelelő időben megvalósulhassanak. Ez a könyv lehet éppen az a katalizátor, amelyre szükséged van egy benned rejlő lehetőség megvalósulásához.
A Dr. David R. Hawkins tanításai című kötetben a szerző legértékesebb tanításai ismerhetők meg. A könyv tíz fejezete a legfontosabb spirituális témáit dolgozza fel, ami feledhetetlen és sorsfordító élményben részesítheti az olvasót.
| Greutate | 0,283 kg |
|---|---|
| Dimensiuni | 21 × 13,5 × 1,2 cm |
| Kötés típusa: | Cérnafűzött és ragasztott, puha borítós, visszahajló füllel |
| ISBN szám: | |
| Kiadó: | Love2translate, Marosvásárhely, 2023 |
| A mű eredeti címe és kiadója: | The Wisdom of Dr David R. Hawkins – Classic Teachings on Spiritual Truth and Enlightenment |
| Fordító: | Rácz Virág-Lilla |
| Terjedelem: | 225 oldal |
Numai clienții autentificați, care au cumpărat acest produs, pot să scrie o recenzie.
Denumirea persoanei juridice: Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Codul unic de înregistrare: RO29270266
Numărul de ordine în registrul comerțului: F26/1405/2011
Adresa sediului: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș, România
Obiectele de activitate: Activități de traducere scrisă și orală | Activități de editare a cărților | Comerț cu amănuntul prin intermediul caselor de comenzi sau prin Internet | Comerț cu amănuntul prin standuri, chioșcuri și piețe al altor produse
Autorizație nr. 32830: traducător și interpret pentru limbile engleză și maghiară
Diplomă de licență în filologie seria C, nr. 0023306
Certificat de înregistrare seria B, nr. 2493152 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare în scopuri de TVA seria B, nr. 0902632 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare oficială nr. 198 a Editurii Love2translate
Love2translate.com © 2016 - 2026 Minden jog fenntarva.

Recenzii
Nu există recenzii până acum.