189,00 RON
A tudattalan dinamikája című kötet Jung Összegyűjtött Munkáinak 8. kötete. Túlnyomórészt olyan írásokat tartalmaz, amelyek Jung alapvető felismeréseit és lényeges munkahipotéziseit mutatják be. Hat tanulmány foglalkozik a szerző egyik fontos művével, Az átalakulás szimbólumaival szemben megfogalmazott ellenvetésekkel, illetve dokumentálja a libidóelméletét, amelynek kidolgozását 1912-ben kezdte meg, de csak 1928-ban zárta le.
A tudattalan dinamikája 8. fejezetének címe Elméleti gondolatok a pszichés tényező lényegéről, és a szerző ismeretelméleti álláspontját mutatja be. Ebben a tanulmányban a tudat és a tudattalan fogalmait azok történeti fejlődésében és az ösztönfogalommal való összefüggésében vizsgálja. Mint az Ösztön és tudattalan című írásból is kiderül, ez a kérdés Jungot már 1919-ben foglalkoztatta, és vizsgálódásainak eredményei vetették meg utóbb a jungi archetípustan alapjait is-
A tudattalan dinamikája című kötetbe került A szinkronicitás mint az akauzális összefüggések elve című tanulmány is, mivel ebben olyan ösztönösen, illetve archetipikusan meghatározott tényállásokról van szó, amelyek a kauzalitás elvével nem ragadhatók meg.
Empirikus alapon egyes elméleti koncepciókkal foglalkoznak azok a rövidebb írások, amelyekben a szerző a világnézet, a valóság és valóságon túli valóság, a szellem és élet, valamint a szellemhit kérdéseit tárgyalja. Jung ezeket fenomenológiailag próbálja megragadni és a pszichológiai kutatás számára elérhetővé tenni.
Carl Gustav Jung a pszichológia egyik legnagyobb alakja volt, aki a tudattalan működésének feltárásával forradalmasította az emberi lélek megértését. Elméletei, mint a kollektív tudattalan és az archetípusok, máig alapvető fontosságúak a pszichoterápiában és az önismereti munkában.
A tudattalan dinamikája című könyv tartalmából
| Greutate | 0,982 kg |
|---|---|
| Dimensiuni | 23,2 × 16,4 × 3,6 cm |
| Eredeti címe és kiadója: | Die Dynamik des Unbewussten |
| Kiadó: | Scolar Kiadó, Budapest, 2024 |
| Fordító: | Sára Balázs |
| Kötés típusa: | cérnafűzött, kemény borítós, védőborítóval |
| Terjedelem: | 590 oldal |
Numai clienții autentificați, care au cumpărat acest produs, pot să scrie o recenzie.
Denumirea persoanei juridice: Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Codul unic de înregistrare: RO29270266
Numărul de ordine în registrul comerțului: F26/1405/2011
Adresa sediului: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș, România
Obiectele de activitate: Activități de traducere scrisă și orală | Activități de editare a cărților | Comerț cu amănuntul prin intermediul caselor de comenzi sau prin Internet | Comerț cu amănuntul prin standuri, chioșcuri și piețe al altor produse
Autorizație nr. 32830: traducător și interpret pentru limbile engleză și maghiară
Diplomă de licență în filologie seria C, nr. 0023306
Certificat de înregistrare seria B, nr. 2493152 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare în scopuri de TVA seria B, nr. 0902632 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare oficială nr. 198 a Editurii Love2translate
Love2translate.com © 2016 - 2026 Minden jog fenntarva.

Recenzii
Nu există recenzii până acum.