32,00 RON
A Srí Ramana Maharsi életéről és tanításairól szóló, Az Önismeret ösvénye című könyv üzenete megegyezik a delphoi Apollón templom szentélyének bejárata fölé vésett régi görög intelemmel: „Ismerd meg tenmagad!”, valamint az Upanisadok felszólításával: „Ismerd meg az Önvalót!”.
Az Indiai Köztársaság alelnöke, Dr. Sz. Rádhákrisnan által írt bevezető szerint a gyermekeknek sokkal könnyebb látniuk az Önvalót [a hawkinsi nagybetűs Ént]. Így tehát „olyanokká kell válnunk, mint a kisgyermekek, mielőtt beléphetnénk az igazság birodalmába. Ezért el kell hagynunk a műveltek okoskodását, újjá kell születnünk. Úgy tartják, a kisbaba bölcsessége hatalmasabb a tudósokénál.”
aki II. világháborút követően, miután négy évet töltött japán hadifogolytáborban, 1945-ben Indiába költözött. Élete hátralevő részét, Srí Ramana Maharsi tanításának követőjeként, többnyire ott is töltötte.
aki szerint ez a könyv különleges jelentőséggel bír napjainkban, amikor leginkább a szkepticizmus és a sóvárgó szerzés uralkodik. Ezért nagyon fontos, hogy egyre többen ismerjük fel, az önismeret életünknek milyen fontos részét képezi. Továbbmenően ezt olvashatjuk az előszóban a szükséges átalakulásról: „minden vallás lényege a belső, személyes megtapasztalás, az egyén kapcsolata az istenivel. Nem annyira az istentisztelet, mint inkább a keresés. Ez az átalakulás, a megszabadulás útja.”
Srí Ramana Maharsi az indiai hagyományt képviseli. Ahogy a könyv végén olvashatjuk, „nem új vallást hozott a földre, hanem új reményt, új ösvényt azok számára, akikben van megértés, és akik törekednek, bárhol legyenek is a világon, bármilyen vallást is kövessenek a spirituális sötétség e korában”. Szellemi nagysága emberek millióinak mutatja a követendő irányt.Tanításai enyhülést hoznak a szenvedő emberiségnek.
Greutate | 0,361 kg |
---|---|
Dimensiuni | 19,9 × 12,7 × 1,8 cm |
ISBN szám: | |
Kötés típusa: | Ragasztott, puhatáblás |
Kiadó: | Filosz, Budapest, 2011 |
Az eredeti mű címe és kiadója: | Ramana Maharshi and the Path of Self-Knowledge |
Fordító: | Malik Tóth István |
Terjedelem: | 311 oldal |
Numai clienții autentificați, care au cumpărat acest produs, pot să scrie o recenzie.
Denumirea persoanei juridice: Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Codul unic de înregistrare: RO29270266
Numărul de ordine în registrul comerțului: F26/1405/2011
Adresa sediului: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș, România
Obiectele de activitate: Activități de traducere scrisă și orală | Activități de editare a cărților | Comerț cu amănuntul prin intermediul caselor de comenzi sau prin Internet | Comerț cu amănuntul prin standuri, chioșcuri și piețe al altor produse
Autorizație nr. 32830: traducător și interpret pentru limbile engleză și maghiară
Diplomă de licență în filologie seria C, nr. 0023306
Certificat de înregistrare seria B, nr. 2493152 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare în scopuri de TVA seria B, nr. 0902632 a firmei Rácz Virág-Lilla P.F.A.
Certificat de înregistrare oficială nr. 198 a Editurii Love2translate
Love2translate.com © 2016 - 2025 Minden jog fenntarva.
Recenzii
Nu există recenzii până acum.