Hawkins tanításai – bevezető gondolatok

Dr. David R. Hawkins munkásságával a magyar olvasó először a világsikerű Erő kontra erő című könyv révén ismerkedhetett meg, amely 2002-ben az Agykontroll Kft gondozásában látott napvilágot. Ezt követte a 2007-ben megjelent második könyve A valódi Én hatalma címmel, az Édesvíz Kiadó jóvoltából. Végül az Isten jelenlétének felfedezése című műve és A megvilágosodás útján című […]

A belső csend

Elménk az evolúció terméke, mely a gondolati folyamatok, emlékek, vágyak, érzelmek összességéből áll, és amelynek megjelenése és fejlődése a törzsfejlődés során a túlélést volt hivatott szolgálni. Gondolatainkat a magunkénak tekintjük és nagyra becsüljük. Egyetlen elemi vágy energizálja őket: a gondolkodás vágya. Az ingerszegény környezet, esetleg a pillanatnyi csend élménye sokunkat megrémít, és kényszert érzünk, hogy […]

A szeretetről

„A szeretet a világmindenség abszolút törvénye.” (David R. Hawkins) „A szeretők nem végül találnak egymásra, egy szép napon. Mindvégig egymásban lakoznak.” (Rumi, szúfi költő) „Igazi Énünk valósága a mindennapi élet ösvényén fedezhető fel.” (David R. Hawkins) „Nincs szükség egyébre, csak hogy gondoskodva és jóságban éljünk.” (David R. Hawkins) „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” (Jézus Krisztus) „A […]