Régen, úgy ezelőtt tíz évvel blogoltam. Az egyik bejegyzésben egy könyvemről írtam, amit nagy szomorúságomra elveszítettem. Édesanyámtól kaptam karácsonyra, és magammal vittem egy külföldi utazásomra. A hazautazáskor pedig valahogy kifelejtettem a hátizsákból, és ott maradt. Szomorkodtam, mert nekem az A könyv jelentett nagyon sokat, így nem vigasztalt, hogy bármelyik könyvesboltban megvehetem. A blogomon írtam erről, hogy semmi nem helyettesítheti, mert az a könyv attól volt fontos, hogy ajándékba kaptam, és hogy kitől.

Teltek a hónapok, és egyszer levelem érkezett egy ismeretlentől. Csak annyi állt benne, hogy ha bemegyek az egyik könyvesboltba, akkor ott lesz egy csomag a nevemre, és azt vegyem át. Elmentem hát az adott könyvesboltba, és átvettem a csomagot. Amikor kibontottam, az elveszett könyvet találtam benne – egy másik példányt –, a  lapjai között egy kézzel írott levéllel.

Az illető, aki a csomagot bevitte nekem, arról írt ebben a levélben, hogy régóta olvassa a blogomat, és nagyon a szívéhez nőtt az évek során. Aztán amikor az elveszett könyvemről olvasott, arra gondolt, ez jó lehetőség számára, hogy meghálálja mindazt, amit az írásaim nyújtanak neki. Írta továbbá, hogy tudja, ez  a könyv nem helyettesíti az elveszett példányt, de talán így is elég jelentőségteljes lesz a számomra, és örömet szerez vele. Ez volt életem egyik legszebb meglepetése. Az illetőt azóta sem ismerem, ennyiből állt a kapcsolatunk. A könyve viszont itt áll a polcomon, benne a levelével, és ez az egyik legértékesebb könyvem.

A könyvmoly számára egy könyv sosem pusztán tárgy. Túlzás nélkül elmondható, hogy minden olyan könyvnek, amit egy lelkes olvasó tart a kezében, lelke van. Ez a lélek pedig több forrásból táplálkozik és gyarapszik: egyrészt abból, hogy az illető kitől kapta az adott könyvet. Ha ajándék egy fontos személytől, akkor az olvasó már a legelső pillanattól kezdve érzi ezt a lelket. Ezt követően pedig az olvasással, valamint az olvasás során megélt élményekkel a könyv lelke nő, egyre nagyobb és gazdagabb lesz.

Én minden alkalommal, amikor egy könyv végére érek, nem csupán azt látom rajta, hogy a gerince meggyűrődött, a lapjai szellősebbek lettek és már elvesztette új könyv jellegét. Látom a könyv testén azt az élményt is, amit az olvasás órái, napjai, hetei jelentettek. Nagyon szeretem visszatenni a polcra a már elolvasott könyvet, és szeretem látni, ahogyan sorakoznak egymás mellett: megannyi lélek. Ha rápillantok a polcra, akkor meghatározó élményeket látok sorakozni.

Könyvet ajándékozni sosem unalmas, és szerintem ebben bárki, aki olvas, meg fog erősíteni. Emellett pedig azt is gondolom, hogy az idei év különösen a befele figyelésre és a saját nyugalmunk, egyensúlyunk meglelésére késztetett bennünket. Idén egyik napról a másikra megszűnt a külső ingerekben való tobzódás lehetősége. Nem utaztunk, nem volt hová rohanni, a szétszórtság és folyamatos kifelé figyelés megszűnt. Rengeteg időt töltöttünk otthon, saját magunkkal. Koktélozás és hajnalig táncolás helyett szombat esténként itthon voltunk, olvastunk, főztünk, pihentünk, korosztálytól függetlenül.

Nehéz év volt, mert ez a befelé figyelés és elszigetelődés hirtelen jött, és nem voltunk rá felkészülve. Sokunkat megviselt. Kit jobban, kit kevésbé, de mindenki megérezte ezt az erős váltást. Mindemellett pedig aggódtunk, és sajnos sok esetben szorongtunk az egészségünk, és legtöbb esetben a környezetünk, szüleink, nagyszüleink egészsége miatt. Most pedig úgy készülünk az ünnepre, hogy nem lesz nagy családi összejövetel, nem fogja több generáció körbeülni a nagyi asztalát, mert féltjük a nagyit.

De mint minden kihívás, ez is remek lehetőség a megerősödésre. Én azt gondolom, hogy ha az ember eljut oda, hogy képes  saját magával meglenni, és nem fél egyedül maradni a gondolataival, akkor már elérte a legtöbbet, ami elérhető. Mert ebben az esetben bármi történik (vagy éppen nem történik) odakint, az ember biztonságban van. Erre pedig páratlan alkalom volt az idei év, megtanulni együtt élni magunkkal, a magunk csendjében. És nem mindegy, hogy ilyenkor mit olvasunk – persze máskor sem, de most különösen fontos tudatosan választani.

A három könyvcsomag, amit karácsony alkalmából állítottunk össze, kiváló lehetőséget nyújt elindulni-megerősődni-kiteljesedni azon az úton, amit ez az év mindannyiunknak felkínált. A csomagokban található könyvek többségével egy olyan életszakaszban találkoztam először, amikor rendkívül nehéz volt meglenni saját magammal, és amikor csak tehettem, menekültem a saját csendem elől. Nem voltam soha az a típus, aki alkoholba vagy különféle szerekbe menekül, viszont az az ember voltam, aki reggeltől későestig rohant. Folyamatosan. És ennek meg is lett az eredménye. Egyrészt megbetegedtem és újra meg újra ágynak estem 27 évesen, teljesen erőtlenül, másrészt pedig felismertem, hogy úgysem tudok a végtelenségig a külvilágba menekülni.

Abban az időszakban találtam rá például a Bhagavad-gítára, és Hawkins munkásságára is. Számomra ezek a könyvek olyanok voltak, mint amikor mentőövet dobnak a fuldoklónak. Tiszta szívvel és lelkiismerettel ajánlom őket bárkinek, aki szeretne egy kicsit elcsendesedni, vagy megtanulni tájékozódni ebben az elcsendesedésben, és nem szeretne a külvilág ingereibe kapaszkodni.

A három könyvcsomag sorrendbe helyezhető ugyan, de ez egyáltalán nem kötelező. Az egyes csomagokban megtalálható könyvek önmagukban is olvashatók. Az ajánlott sorrend csupán egy könnyítés az úton.

Tökéletes ajándék bármelyik: leendő gazdájuk számára már a legelső pillanattól fogva érezhetően nem pusztán tárgyak lesznek.

A MAGVETŐ csomag könyveinek olvasása az alapozás ideje, az út eleje, a mag ültetésének pillanata, a spirituális fogantatás reménye.

A MAG SZÁRBA SZÖKKEN csomag könyveinek olvasása a gyökerek eresztésének ideje, az elvetett mag fogantatásának és zsenge hajtása gondozásának szakasza, a spirituális sejtek osztódásának pillanata.

A FÉNY LOMBOT FAKASZT  csomag könyveinek olvasása a fejlődés, gyarapodás ideje, az úton haladás eszmei társa, a spirituális kiteljesedés pillanata.

Áldott, békés ünnepeket, tartalmas olvasást kívánva,

Imre Eszter