Beszélgetések
Srí Ramana Maharsival

Amint azt a Beszélgetések Srí Ramana Maharsival című gyűjtemény előszavából tudjuk,

Srí Ramana nem sokra tartotta sem az „előadásokat”, sem a „szónoklatokat”, ezért nem általános tanításként adta tovább tudását. Szavait célzottan azokhoz az őt meglátogató spirituális keresőkhöz intézte, akik valamilyen nehézségbe ütköztek, az ő kérdéseikre adott konkrét választ, vagy esetenként magát a kérdést kérdőjelezte meg. Így aztán a tanítványa által hűen lejegyzett beszélgetések nyelvezete megmaradt azok eredeti, spontánul megfogalmazott formájában.

Srí Ramana, akárcsak Anthony de Mello, vagy Sunrjú Szuzuki, számos konkrét példával segíti a tanítvány, illetve az olvasó megértését, aki így szinte maga előtt látja a mestert, mintha szavait közvetlenül hozzá intézné.

A beszélgetések tanulmányozása során az olvasó automatikusan fordul befelé,

fedezi fel önmagát, a nagybetűs Ént, az illuzórikus korlátok mögött meghúzódó Lényeget. Az indiai bölcs válaszait olvasva a spirituális úton lépkedő tanítvány elől elhárulnak az addigi akadályok, és eljut a Forráshoz.

Idézetek a Beszélgetések Srí Ramana Maharsival című könyvből:

K.: Mi a gyakorlás?
M.: Az énnek, az ego forrásának szakadatlan kutatása. Kutassa és fedezze fel: „Ki vagyok én?” A tiszta én a valóság, az abszolút Létezés-tudatosság-boldogság. Amikor Arról elfeledkezünk, akkor mindenféle nyomorúság jelenik meg; amikor pedig szilárdan kitartunk mellette, akkor a nyomorúság nem érint meg bennünket.

K.: Jézus vajon nem egy tökéletességet elér lény volt, aki okkult erőkkel (sziddhi) rendelkezett?

M.: Nem lehetett tudatában a képességeinek (sziddhi).
K.: Nem jó ezeket (a telepátiát stb.) megszerezni?
M.: A telepátia és a rádió képessé teszi az embert arra, hogy távoli dolgokat lásson és halljon. A látás és a hallás egyre megy. Semmi különbség aközött, hogy valami távoli vagy közeli dolgot hallunk-e. Az alapvető tényező a halló, az alany. A halló vagy látó nélkül nem lehetséges hallás vagy látás. Az utóbbiak az elme működései. Az okkult képességek ezért csak az elmében léteznek. Azok az Önvaló számára nem természetesek. Ami nem természetes, hanem szerzett, az nem lehet állandó, így nem is érdemes törekedni rá.

Somerset Maugham, a híres angol író járt látogatóban Srí Bhagavánnál, Chadwick őrnagyot is felkereste a szobájában, és hirtelen elvesztette az eszméletét. Chadwick őrnagy arra kérte Srí Bhagavánt, hogy nézze meg őt. Srí Baghaván oda is ment, leült, és hosszasan nézte Mr. Maughamot. Ő visszanyerte az eszméletét, és köszöntötte Srí Bhagavánt.

Ezután közel egy órán keresztül csendben maradtak, és csak ültek egymással szemben. Az író megkísérelt kérdéseket feltenni, de végül nem szólalt meg. Chadwick őrnagy bátorította őt, hogy kérdezzen. Srí Bhagaván azt mondta: „Kész. A szív nyelve minden beszéddel felér. Minden beszédnek egyedül a csendben kell végződnie.” Mosolyogtak, majd Srí Bhagaván elhagyta a szobát.