Barion Pixel

C. G. Jung:
A nyugati és a keleti vallások lélektanáról

90,70 RON

Carl Gustav Jung, A nyugati és a keleti vallások lélektanáról című könyv szerzője a modern pszichológia atyja. Életművének egyik központi témája a vallás. Amint a szerkesztők előszava is megemlíti, „nagy érdeme, hogy felismerte a különböző vallási formák alapját képező közös ősi képzeteket mint az emberi lélek archetipikus tartalmait. Napjainkban, amikor a modern emberre a vallási elbizonytalanodás jellemző, különösen fontos, hogy a tudattalan psziché működésének megismerése révén az istenkép átalakulását is megértsük.

A könyv első részében az olvasó bepillantást nyer a gyakorlati pszichológia valláshoz való viszonyába, a vallási funkció tudattalanban való létezésébe, és a tudattalan folyamatok vallási szimbolikájába.

A könyv második része a keleti és a nyugati gondolkodásmód közötti különbségeket tárgyalja, ugyanakkor a közös pontokra is rávilágít. Szó esik többek között a szellem fogalmának nyugati és keleti értelmezéséről, a kettősség (dualitás) és sokféleség illuzórikus voltáról, valamint a keleti és a nyugati embernek a transzcendens egyesülés (szatori, megvilágosodás) misztikus tapasztalásával kapcsolatos nézőpontjáról.

Elfogyott

Cikkszám: 055NYK Kategória: Címkék: , , , ,
Feliratkozás hírlevélre
A legfrissebb hírek, cikkek és termékek hírlevélként elküldve a postaládájába.
Newsletter subscribers
Cégadatok

Jogi személy neve: Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó
Adószám: RO29270266
Cégjegyzékszám: F26/1405/2011
Székhely címe: Str. Azurului, Nr. 7, 540158 Târgu-Mureș/Marosvásárhely, Románia
A cég tevékenységi körei: fordítás és tolmácsolás | könyvszerkesztés | kiskereskedelem megrendelőházakon vagy az interneten keresztül | kiskereskedelem standokon, kihelyezett árusítóhelyeken és egyéb termékpiacokon

Tanúsítványok

32830-as számú engedély: hivatalos fordító és tolmács angol és magyar nyelvre.
C 0023306-os számú egyetemi oklevél
A Love2translate Kiadó hivatalos bejegyzésének 198-as számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó cégbejegyzésének B 2493152-es nyilvántartási számú tanúsítványa
Rácz Virág-Lilla egyéni vállalkozó B 0902632-es számú ÁFA célú nyilvántartásba vételi tanúsítványa

Love2translate.com © 2016 - 2024 Minden jog fenntarva.

hu_HUHU