Mi a fordítás?

Nemrég egy ismeretlen társaságba csöppentem, ahol mindenki bemutatkozott, és arra is rákérdeztek, ki mivel foglalkozik. Amikor mondtam, hogy fordító vagyok, rövid, feszült csend után a következő kérdés röppent ki valakinek a száján: „Az egy szakma?”

Először nem értettem a kérdést, de aztán kiderült, hogy a kérdező szerint, aki tud legalább két nyelvet, az fordítani is tud, tehát ilyen szakma nem is létezhet, mert nincs rá szükség. Az illető szerint különben is, minden erdélyi magyar eleve fordító, mert két nyelvet beszél: a magyart és a románt. Persze


az adott körülmények között nem volt alkalmam kifejteni, mit is jelent valójában az, hogy fordítás.

A kérdezőnek igaza volt abban, hogy a nyelvi korlátok leküzdésének legkézenfekvőbb módja a fordítás, ami kétnyelvű környezetben elvileg mindennapos, megszokott folyamat. Ez a szó különben egyaránt jelenthet folyamatot és végeredményt is. Azt a folyamatot, amely során egy A nyelv („forrásnyelv”) kifejezéseit egy B nyelv („célnyelv”) kifejezéseivel helyettesítünk, valamint ennek a folyamatnak az eredményeként megszületett B nyelvű szöveget. A fordítás, mint folyamat történhet írásban, vagy szóban. Az előbbit fordító, az utóbbit tolmács végzi, és mint ilyen, a fordítás mesterség, szakma.

A fordításra, mint folyamatra visszatérve: vajon tényleg nem több ez egyszerű behelyettesítésnél, funkcionális megfeleltetésnél? Mert ha csak ennyi, akkor valóban mindenki fordító, aki két nyelvet ismer. Gyakran hangoztatják, hogy a fordítás (főleg a szaknyelvi fordítás) csak átültetés, amely során jobb, ha elfelejtjük a szépérzéket, a kreativitást. Azonban ez a folyamat nemcsak egy nyelv szövegbeli jelentésének szótár és nyelvtani szabályok általi átültetése egy másik nyelvre. A fordító dekódol és kódol úgy, hogy közben újrafogalmaz, ami a nyelvi ismeretek gyakorlatba ültetésén kívül alkotó tevékenység is. Bár a fordítás eredményeként nem eredeti mű születik, hanem egy már meglévő szöveg születik újra egy más nyelven, mégis, mint minden alkotó tevékenységhez, a fordításhoz is kreativitásra van szükség. A fordítónak ugyanis fel kell ismernie a forrásnyelvi szövegből fakadó fordítási problémákat, és át kell hidalnia azokat. Túl kell lépnie a két nyelv rendszerbeli különbségein, szövegezési hagyományain, sőt saját megértésbeli korlátain is. Az általános nyelvi szabályok alkalmazásán túl – egyéni nyelvérzékére és saját nyelvhasználati preferenciáira hagyatkozva – sokszor alkalmi megoldásokat kell találnia. Nyelvhasználati preferenciák alatt azt értem, hogy a fordító sajátos nyelvi megoldásokat alkalmaz, ami bizonyos kötőszók vagy névutók használatában, idegen eredetű vagy magyar szó használatában, a mondathatárok önkényes megváltozatatásában, a lényegtelen vagy magyarul éppen értelemzavaró szók kihagyásában vagy ezek rokonértelmű szóra való kicserélésében, értelmi kiemelésekben nyilvánulhat meg. Sőt, a jó fordító tudatosan törekszik arra, hogy – bár a forrásnyelvi szöveg szerzőjének stílusához alkalmazkodva – sajátos stílust alakítson ki. Tehát a fordítás ebből a szempontból társszerzőségnek, művészetnek is tekinthető, mégpedig nem csak az irodalmi fordítás esetében, hanem például a hivatalos szövegek fordítása esetében is, annak ellenére, hogy ez utóbbi inkább tartalomközpontú, mint hatásközpontú.

S ha már szóba került a tartalom és a hatás, megjegyzendő, hogy a fordítás elsődleges célja az, hogy a forrásnyelvi szöveg és a célnyelvi szöveg jelentése azonos legyen. Persze ebből a szempontból a fordítás mint eredmény sosem lehet tökéletes, mivel a szöveg ritmikája, a hangulatfestő szavak révén keltett hatása megváltozik, a szóviccek és a kulturális sajátosságokhoz szervesen kapcsolódó jellegzetességek elvesztődhetnek. Ilyen értelemben minden fordítás ferdítés, aminek legalapvetőbb hibája az, hogy nem az eredeti. A fordítás (célnyelvi szöveg) akkor jó, ha nem fordítás ízű, tehát érthetősége, gördülékenysége, természetessége olyan, mintha eredetileg a célnyelven íródott volna. Ennek viszont az az ára, hogy – bár a szöveg használhatósága megfelelő – sok benne a „pontatlanság”, az olyan rész, ami csak megközelítőleg azonos a forrásnyelvi szöveggel. Következésképpen nincs olyan, hogy „legjobb fordítás”, mert a megfelelőség sok mindentől függ. Pl. a műszaki szövegek fordítása esetében nagyon fontos a minél pontosabb jelentésbeli megfelelés; filmszinkronizálásnál a hangzó fordításnak pontsan kell illeszkednie a színészek szájmozgásához; a műfordításban a kognitív és érzelmi tartalom azonossága, valamint a formai és stílusbeli megfelelősége egyaránt fontos, mégis sokféle fordítás lehetséges, amelyek a forrásnyelvi szöveg más-más elemeit helyezik előtérbe. Elmondható tehát, hogy a „legjobb fordítás” fogalma azért nem reális, mert ami bizonyos körülmények közt a legjobbnak számít, az a körülmények változásával lehet, hogy már nem megfelelő.

Mindezek tudatában mi is tehát a fordítás? Nyilvánvaló, hogy két nyelv ismereténél sokkal többet feltételez. Bonyolult folyamat és bírálható eredmény, ezért az egyik legnehezebb mesterség, ami kreativitást, sőt tehetséget is igénylő alkotói munka, tehát művészet. A következő kérdés pedig az lenne, hogy vajon akkor ki az, aki alkalmas erre a szakmára? Milyen lelki alkatú, személyiségű, beállítottságú emberből lehet jó fordító? Ez viszont már egy következő bejegyzés témája.

KEDVEZMÉNYES
VÁSÁRLÁS!

MOST
10-22%-OS

AKCIÓ!

REGISZTRÁLJON OLDALUNKON
ÉS BELÉPVE FIÓKJÁBA
10-22%-OS KEDVEZMÉNNYEL VÁSÁROLHAT ÁRUHÁZUNKBÓL.
close-link