Descriere
Részletek Az ego meghaladása, ráébredés az Énre című könyvből (eredeti címe Dissolving the Ego, Realizing the Self):
Az ego nem a valódi énünk. Annak részeként örököltük, hogy embernek születtünk. Gyökerei az állatvilágba és az emberiség tudatfejlődésének primitív szakaszaiba nyúlnak vissza. Azt is mondhatjuk tehát, hogy a megvilágosodásra való törekvés nem más, mint az emberi fejlődés történetének összefoglalása.
Ha következetesen őszinték vagyunk önmagunkhoz nyilvánvalóvá válik, hogy az ego reakcióinak támasztéka az ezekből származó öröm, vagyis az a belső elégtétel, ami nem más, mint az önsajnálat, a harag, a düh, a gyűlölet, a büszkeség, a bűntudat, a félelem stb. jutalma. Bármennyire morbidnak tűnjék is, mindezeket az érzelmeket e rejtett öröm táplálja és gerjeszti. Hatásuk semlegesítéséhez csak annyi kell, hogy hajlandók legyünk ezeken a kétes, titkos benső örömökön túllépni, lemondani róluk Isten javára, valamint az, hogy az örömöt, megelégedést és boldogságot csak Istenben keressük.
A spirituális fejlődés… automatikusan következik abból, ha az elmét és hajlamait – mint kívülállót – inkább a kontextus, nem pedig a tartalom paradigmájának általános nézőpontjából figyeljük. Ahelyett hogy erőltetni próbálnánk a változást, csak hagyjuk, hogy Isten vigye véghez helyettünk azáltal, hogy teljesen feladjuk a kontrollt, az ellenállást és a nyereség/veszteség illúzióját. Nincs szükség arra, hogy megsemmisítsük vagy támadjuk az ego illúzióját, pusztán csak arra, hogy hagyjuk megszűnni.
Ha már nem hiszünk az ego látszatában, amelyet az érzékelés határoz meg, a valósnak gondolt világ eltűnik. Amikor azt választjuk, hogy az öröm és békesség belső, örök lehetőségével válunk eggyé, a világ szórakoztató vidámparkká változik, és úgy látjuk, hogy minden dráma csak színjáték.
A mindennapi emberi élmények közt semmi sincs, ami az isteni Szeretet Jelenlétének öröméhez lenne hasonlítható. Nincs az az áldozat, nincs az az erőfeszítés, ami túl nagy lenne annak érdekében, hogy erre a Jelenlétre ráébredjünk.
Recenzii
Nu există recenzii până acum.