Love2translate logo
Kosár tartalma:
Tétel hozzáadva Tétel frissítve Tétel törölve Tétel nincs raktáron Hibás értéket adott meg

Nincsenek termékek a kosárban.

Hoffmann Gergely:
Pont a Karma

7,88 $ 7,10 $ Kedvezmény - 10%

Válasszon fizetési pénznemet

Dr. Hoffmann Gergely új könyve, a Pont a Karma „egyrészt a sorsfeladatokról, másrészt az élet útján haladó és olykor bukdácsoló emberi személyiségről szól". A személyiség vagy psziché, melyet a nyugati pszichológia léleknek is hív, a karmáról szóló leírásoknak általában nem képezi tárgyát, pedig jelentősége nem elhanyagolható. Gondolataink, érzelmeink és viselkedésünk együttese ugyanis sorsunk (karmánk) beteljesítésének nemcsak letéteményese, hanem a legnagyobb akadálya is lehet.

A nyugati értelmezéssel ellentétben, a keleti filozófiákban a lélek fogalmának központja nem az én, hanem a hawkinsi fogalomtár szerinti nagybetűs Én, más szóval Önvaló, ami maga a Tudatosság, maga az Egység. A tudatos spirituális kereső és minden kevésbé tudatos személy egyaránt ugyanerre az egységre vágyik. A szerző úgy fogalmaz, hogy „az én-tudat keresi az Ön-tudatot, vagyis az ego, a psziché kutatja a Teljességet. Az viszont már, hogy miként érheti el ezt, a sors – vagy keleti szóhasználattal élve –, pont a karma hatáskörébe tartozik.”

Mivel „a spirituális utat a sors jelöli ki, de a személyiség járja végig", nem elég ismerni a karma fogalmát és a karmáról szóló filozófiákat, a személyiséggel is foglalkoznunk kell. Sors és személyiség megértésének kettőssége nélkül küldetésünk kudarcba fulladhat.

 

Válasszon fizetési pénznemet

Készleten

Szállítás belföldre és külföldre
15 nap elállási idő, kérdés nélkül
100% biztonságos vásárlás

Leírás

A Pont a karma című könyv néhány fejezetcíme:

  1. Karma és boldogság
  2. A kis én hat lépése
  3. Önismeret és spiritualitás
  4. Sorsod csillagai
  5. A személyes életfeladat
  6. Egységben a karmával

További információk

Tömeg: 0,343 kg
Méretek: 19,7 × 13,4 × 1,6 cm
ISBN szám:

978-615-00-0153-1

Kiadó:

TESSÉK! Közhasznú Egyesület, Budapest, 2017

Kötés típusa:

Lipită, copertă moale

Terjedelem:

264

Cikkszám: 021 Kategóriák: , Címke:

ONLINE HAWKINS

Rácz-Virág Lilla hivatalos Hawkins műfordító gondozásában

Kapcsolódjon be heti élő Facebook adásunkba!

Minden második szerdán este 19 órától
(magyar idő szerint 18 órától)
az Online Hawkins – Marosvásárhely Facebook-csoportban tematikus élő videotalálkozót tartunk Hawkins tanításairól, könyveiről, gondolatairól.
Az élő adás kapcsolódási linkje a találkozó napján,
a Facebook-csoport hírfolyamában
Copyright © 2016 - 2022 Love2translate.com
cross