Barion Pixel
Love2translate logo
Kosár tartalma:
Tétel hozzáadva Tétel frissítve Tétel törölve Tétel nincs raktáron Hibás értéket adott meg

Nincsenek termékek a kosárban.

Dr. David R. Hawkins:
Gyógyulás és felépülés

12,94 $

Válasszon fizetési pénznemet

Gyógyulás és felépülés címmel jelent meg az a könyv, mely a szerző különböző rehabilitációs szervezetek és klinikai szakorvosok előtt elmondott holisztikus gyógyászattal kapcsolatos előadásait tartalmazza. A hangsúly a felépülésen van, annak legteljesebb értelmében: mentális, fizikai, lelki, valamint spirituális téren. A „gyógyulás” az EGÉSZséget, teljessé válást jelenti, míg a „kezelés” korlátozott, és rövid távra szól.

A szerző ötvenévnyi széleskörű klinikai tapasztalattal a háta mögött a terület legkiválóbb vezető egyéniségévé vált, amint erre az emberi tudat témakörében írt több mint nyolckötetes könyvsorozata is rávilágít. A tudat összefonódik mind az egészséggel, mind a magatartással, ugyanakkor az emberi lét pszichológiai pilléreivel is.

A Gyógyulás és felépülés a szerzőnek a témában írt minden előadását magában foglalja, és a sokféle formában megnyilvánuló emberi szenvedés enyhítését szolgálja. Valóban meggyógyulni annyit tesz, mint minden szinten teljessé, egésszé válni.

 

Válasszon fizetési pénznemet

Készleten

Szállítás belföldre és külföldre
15 nap elállási idő, kérdés nélkül
100% biztonságos vásárlás

Leírás

Gyógyulás és felépülés (eredeti címe: Healing and Recovery)

Részletek a Fájdalom és szenvedés című fejezetből:

Mi az, ami a fájdalomküszöbünket, illetve a fájdalomra való érzékenységünket meghatározza? Ahogy teltek az évek, számos spirituális és tudattal kapcsolatos módszert tanultam, és kezdtem őket a fájdalomra alkalmazni. A fájdalom megtapasztalása kezdett enyhülni, és a legnagyobb meglepetésemre, amikor fogorvoshoz mentem, csak mérsékelt fájdalmat éreztem a gyötrelem helyett. A fájdalom fokozatosan tovább enyhült, míg végül már csak kellemetlen volt. Amikor ma fogorvoshoz megyek, már kellemetlen érzésem sincs. Mintha alig egy perce ültem volna be a székbe, és már fel is állok. „Kész is van?”, kérdezem ilyenkor. „Hihetetlen, hogy máris befejezte!”

A fejezet végén olyan önhipnózisos, önszuggesztiós módszerekről lesz szó, amelyek megerősítenek abban, amit tanultunk. Például hogy miként fordíthatunk az előnyünkre egy valamelyest módosult tudatállapotot, hogyan hozzunk létre a gyorsabb tanulás érdekében egy olyan teret, amelyben befolyásolhatóbbak vagyunk, hogyan enyhíthető a fájdalom, és milyen az a közeg, amelyben könnyebben megy a tanulás? A következő fogorvosnál tett látogatásig lehet, hogy nem sok ideje lesz megtanulni ezeket a módszereket, ezért azt is elmondjuk, hogy miként lehet ezeket felgyorsítani.

Az első megoldandó feladat a heveny fájdalom kezelése. Valakinek séta közben egyszer csak kificamodik a bokája, ami gyötrelmesen fáj; vagy eltörik a lába, vagy hirtelen epegörcse, vesegörcse, anginás fájdalma lesz; esetleg csupán szokványos balesetet szenved, például lehorzsolja a lábszárát, vagy beüti valamibe a fejét, és lesújt rá a fájdalom. Hogyan kezelünk egy ilyen heveny fájdalmat? Bemutatunk egy olyan módszert, amellyel sokféle betegség kezelhető, és amely segítségével mind a heveny, mind a krónikus fájdalom elmúlik.

Részlet a Gyógyulás és felépülés Aggodalom, félelem és szorongás című fejezetéből:

Az elmének olyan ereje van, hogy amilyennek tartja a tapasztalatot, az valósággal megszabja annak megélését. A félelem bizonyos világnézetet hoz létre, és hajlamos önbeteljesítő jóslattá válni. A legutóbbi egyetemi kutatások, valamint saját kutatásaink is azt igazolják, hogy amire gondolunk, az hajlamos megnyilvánulni a világunkban. Az általunk megtapasztalt világ tehát annak a külső megnyilvánulásává válik, ami az elménkben van, így az életünk valójában a tükrök világa. Amit látunk és tapasztalunk, az tulajdonképpen saját tudatszintünk kivetülése.

További információk

Tömeg: 0,451 kg
Méretek: 20,7 × 13,4 × 2 cm
Kötés típusa:

Cérnafűzött, puhatáblás

Kiadó:

Love2translate Kiadó, Marosvásárhely, 2022
Negyedik, javított kiadás

A mű eredeti címe és kiadója:

Healing and Recovery
Veritas Publishing, Sedona, Arizona, USA, 2009

Fordító:

Rácz Virág-Lilla

Terjedelem:

375 oldal

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Dr. David R. Hawkins:
Gyógyulás és felépülés” értékelése elsőként
Cikkszám: 025GYF Kategória: Címkék: ,

ONLINE HAWKINS

Rácz-Virág Lilla hivatalos Hawkins műfordító gondozásában

Kapcsolódjon be heti élő Facebook adásunkba!

Minden második szerdán este 19 órától
(magyar idő szerint 18 órától)
az Online Hawkins – Marosvásárhely Facebook-csoportban tematikus élő videotalálkozót tartunk Hawkins tanításairól, könyveiről, gondolatairól.
Az élő adás kapcsolódási linkje a találkozó napján,
a Facebook-csoport hírfolyamában
Copyright © 2016 - 2023 Love2translate.com
cross